RÖVIDHÍREK

– XVI. Németh József Matematika Emlékverseny zajlott a Kossuth Lajos Általános Iskolában december 6-án, Németh József tanár úr szakmai munkája előtt tisztelegve.

Klubvezetők találkoztak december 5-én a Közösségi Ház nagytermében, Mezőtúron, ahol a városi és helyi civil élet kérdéseinek megvitatása mellett a városi fejlesztésekről is tájékoztatást kaptak Szűcs Dániel polgármestertől.

Mikulás Bált rendezett december 9-én a Barátság Nyugdíjas Klub.

A Városi Oktatási Centrum sportcsarnokában szebbnél szebb táncokat láthatott a közönség, a Dalma Dance Klub szervezésében megrendezésre kerülő Mikulás Kupán, december 3-án.

A Martfűi Mentőállomás dolgozóit ajándékozta meg az idei év adventjén a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal.

Szolnok város önkormányzatán kívül az illetékességét és működését tekintve a megyehatáron túlra is kiterjesztő Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság, a Szolnoki Tankerületi Központ és a Verseghy Ferenc Könyvtár részesült 2022-ben Családbarát Munkahely-díjban.

A Kötivízig jelentése szerint kedden a Tisza vízállása Tiszafürednél 493 centiméter, Kisköre-felsőnél 619 centiméter, Kisköre-alsónál 222 centiméter, Szolnoknál 114 centiméter.

61 mm csapadék hullott a harmadik adventi hétvégén Mezőtúron, ami miatt a kintre tervezett kulturális programok a volt Főiskola épületében kerültek megrendezésre.

Európa-szerte közös karácsonyi válogatással készülnek az EBU-tagországok komolyzenei rádiócsatornái december 18-ra, összekötve a klasszikus zene kedvelőit, így a hazai Bartók Rádió is.

Komoly légútivírus-járványra számítanak a gyerekorvosok Magyarországon. Európában egyre több gondot okoz a fertőzés, a német egészségügyi miniszter már aggasztónak nevezte a helyzetet.

Ünnepi népszokásainkról nyílt szabadtéri fotókiállítás a Várkert Bazárban. A „Porka havak esedeznek” című szabadtéri fotókiállítás december elején nyílt meg a Budavári Palotanegyedben, a Halászó gyerekek teraszán és a Várkert Bazár Déli teraszán.

Adventi kalendáriummal készült az ünnepekre az Opera. Meglepetéseket és jegyvásárlási kedvezményeket tartalmazó adventi kalendáriummal készült az ünnepekre a Magyar Állami Operaház: december 24-éig minden napra egy-egy zenei érdekességet tartogató videóklippel kedveskedik közönségének – áll az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

Advent idején és karácsonykor megemelkedik a lakástüzek száma, naponta átlagosan huszonöt otthon gyullad ki ilyenkor, így óvatosságra intenek a tűzoltók. A fő veszélyforrások közé tartozik az adventi koszorú, sose hagyjuk felügyelet nélkül az égő gyertyát.

– Immár hatodik alkalommal rendezték meg a „Karácsonyváró sokadalmat” Örményesen, a település közparkjában, december 11-én.

Advent idején sem pihennek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatóságának munkatársai. A revizorok decemberben a vásárokon, piaci kitelepüléseken az ünnepi termékek árusítóit ellenőrzik kiemelten.

Kerüljön színházjegy a karácsonyfája alá! A Körúti Színház 2023 februárjában elhozza a Miért nem marad reggelire? című darabját Mezőtúrra február 18-án. A nagy érdeklődésre való tekintettel ezúttal dupla előadással készülnek. Karácsony előtt az alábbi időpontokban vásárolhatóak meg a jegyek a Közösségi Ház pénztárában: 2022. december 15-én 13-16 óráig, 2022. december 16-án 8-16 óráig, december 19-én 8-12 óráig. A téli leállást követően a jegyek ismét kaphatóak lesznek január 9-étõl.

Kakuk Móni