RÖVIDHÍREK 2022. Augusztus 26.

Augusztus 10-én elindult a Mezőtúr – Szarvas közötti út középső rossz állapotban lévő szakaszának felújítása is. A kivitelezés ideje alatt

lámpás irányítás mellett félpályán tud haladni a forgalom. Mindenkit arra kérnek, hogy az érintett szakaszon fokozott óvatossággal közlekedjen.

– Jankovics Marcell születésnapjához igazítva, október 20-tól látható a mozikban a tavaly elhunyt rajzfilmrendező utolsó munkája, a „Toldi” című egész estés animációs film. A rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű animációs film a „Magyar népmesék” sorozatot is jegyző Kecskemétfilm nyolcvan alkotójának munkája. A film szöveghűen viszi vászonra Arany János költeményét, miközben történelmi hitelességgel ábrázolja a középkori Magyarországot.

Forgószél tombolt a szolnoki szabadstrandnál, augusztus 6-án, szombaton kora délután.

Harminc hektáron kapott lángra a száraz aljnövényzet augusztus 10-én Kunmadaras határában. A tűz a nagy szélben gyorsan terjedt és

közelben lévő tanyákat veszélyeztetett, valamint egy erdősávba és egy magaslesbe is belekapott.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ arról tájékoztatott, hogy az ország különböző településein hányan haltak meg a járvány kezdetétől a

tavalyi év végéig, tehát az adatsorban benne vannak a kimagaslóan súlyos harmadik hullám és az enyhébb negyedik áldozatai is. Százezer lakosra vetítve közel 600-an vagy annál többen haltak meg Covidban a balassagyarmati, szécsényi, salgótarjáni, pétervásárai, ózdi, illetve a mezőtúri és a sümegi járásban is.

A rekord alacsony vízállásának köszönhetően az egykor a Tiszán közlekedő bödönhajók maradványai bukkannak ki a vízből Szolnok térségében.

Az m2 Petőfi tv Sziget Festival Official a mezőtúri Lázár tesókkal beszélgetett a tv előtt ülők nagy örömére augusztus 13-án.

68 hős adott vért Mezőtúron a Kézműves Házban a Túri vásár ideje alatt augusztus 14-én.

Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlását figyelembe véve 2022. augusztus 17. (szerda) 00.00 órától 2022. augusztus 19. (péntek) 24.00 óráig harmadfokú, legmagasabb szintű hőségriasztást adott ki az ország egész területére.

Augusztus 19-től a mezőtúri cukrászdákban is kapható a 2022 . évi Országtorta, a Huncut Szilva Herceg és az Ország cukormentes tortája, a Nagyi kedvence.

Mezőtúron a Syngenta stratégiailag kiemelt vetőmagközpontot hozott létre, és ezzel elindult Magyarországon egy kiemelkedő nemesítési program is. A 2020-ban átadott nemesítő állomás után, Európa egyik legkorszerűbb központi vetőmag laboratóriuma 2022-ben kezdte meg működését.

Szerencsére nem mosta el az eső, így idén, két év kihagyást követően Debrecen 53. alkalommal rendezte meg a Debreceni Virágkarnevál karneváli menetét. A virágkocsikat közel kétezer táncos, zenész és előadó kísérte. Újra jöhettek fellépőcsoportok külföldről, többek között

Spanyolországból, Kolumbiából, Törökországból, Belgiumból, Németországból, Peruból, Dél-Koreából és Olaszországból is érkeztek táncosok, tájékoztatott a dehir.hu.

A mezőtúri származású Dévay Márk Aquathlon Világbajnok!

Kakuk Móni