Példátlan összefogás a bajban

Példátlan összefogás a bajban

 

A veszélyhelyzet ideje alatt más települések példáját látva úgy gondoltam, megpróbálok egy felhívást intézni azok felé, akik szeretnének maszkok varrásával segíteni a védekezésben. Örömmel emlékszem vissza, ahogyan egymást követték a jelentkezések és végül több mint 50 fő több heti áldozatos munkájának köszönhetően több ezer ingyenesen átvehető maszk készült a mezőtúri emberek részére. Ezeket először egészségügyi és szociális intézményekhez juttattuk el, majd később telefonon és e-mailen keresztül lehetett, illetve lehet igényelni mind a mai napig.

 

A nagyszerű csapat tagjainak Mezőtúr Város Önkormányzata nevében polgármester úrral, egy-egy emléklappal és egy „Mezőtúr város története” című könyvvel köszöntük meg a társadalmi összefogásban nyújtott önzetlen szerepvállalásukat és a mezőtúri polgárok egészsége érdekében végzett áldozatos munkájukat.

 

Szűcs Dániel
alpolgármester