Óvodamúzeum

Az önkormányzati óvodák augusztus 30-án az Óvodamúzeum megnyitó ünnepségére várták az érdeklődőket a Városi Oktatási Centrum 21-es termébe.

A vendégek érkeztek is szép számmal, a Kilián óvodából átköltöztetett tárlat sokakat érdekelt. Az esemény az óvodások műsorával kezdődődött, majd Pusztai Zsolt muzeológus nyitotta meg kiállítást. Elmondta, hogy a tárlat két részre osztható. Van egy rész, amely az óvodák történetéről szól, a másik pedig a régi kor tárgykultúrájáról.

Majd a két főszervező ­Kovács Gáborné és Tiba Mihályné ­osztották meg velünk gondolataikat. Kovács Gáborné kiemelte, hogy ebben a kiállításban valódi értékek gyűltek össze a múltból, amelyek megismerésre, emlékezésre és megőrzésre méltóak. A múzeum ötlete 2011-ben a Kilián Óvoda 50. évfordulójának megünneplésének előkészületekor vetődött fel. Tiba Mihályné az óvoda akkori intézményvezetője és nevelőtestülete kezdte felkutatni a mezőtúri óvodák történelmét és közben folyamatosan gyűltek a tárgyi emlékek is. E kiállítást szeretnék bemutatni a városiaknak és minden érdeklődőnek, így a tárlat Mezőtúr központjába, a Városi Oktatási Centrum 21-es termébe került át.

A szervezők köszönik támogatóinak segítségét. Támogatóik voltak:

Mezőtúr Város Önkormányzata – Herczeg Zsolt polgármester,

Pusztai Zsolt – a Túri Fazekas Múzeum igazgatója

Kontér Béláné ny. intézményvezető, Patkós Éva városi képviselő, intézményvezető,

Pappné Juhász Emília – Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő KN Kft. ügyvezető,

Bordács László – Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft. ügyvezető,

Takács Győző, Bodor Márta, Tóth Gábor, Molnár István, az óvodák nevelőtestületei, Aszódi Kisáruház, Trinyik Pálné, Mankó házaspár, Sziromszerelem, Moletti Divatáruház, Pepita Áruház.

Az ünnepségen Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere is megköszönte a kiállítást a két főszervezőnek, beszédében hangsúlyozta, hogy mennyire fontos az óvodapedagógusok munkája.

A Közösségi Ház munkatársai nevében is gratulálunk a szervezőknek!

A kiállítás látogatható: városi rendezvények, események keretén belül, “múzeumi napok” alkalmával, óvodás, iskolás gyermekek csoportos látogatása esetén előzetes telefonos egyeztetés alapján. Már szeptember 28-án az Ősz-Ülő keretein belül is várják a szervezők az érdeklődőket, valamint szívesen fogadják a tárgyi emlékeket a tárlat további bővítése céljából.

 

További információ, bejelentkezés a következő telefonszámokon: Tiba Mihályné 06/30 439-0725, Kovács Gáborné 06/70 335-7383

 

Bodor Márti