Ösztöndíjprogramok Mezőtúron

Mezőtúr város Önkormányzata, mint konzorciumvezető és partnerei pályázatot nyújtottak be az EFOP 1.5.3-16 felhívásra, „Komplex humán szolgáltatásfejlesztése térségi szemléletben” címmel, valamint az EFOP 3.9.2-16 kiírásra, „A humán kapacitások fejlesztése Mezőtúr térségében” címmel.

A projektek keretében Mezőtúr Város Önkormányzata 2018 őszén ösztöndíj pályázatot hirdetett „„Hass, alkoss, gyarapíts!” és  „Nőjj itthon nagyra” címmel. A helyi ösztöndíj programok a településen élő̋ tehetséges és szociálisan rászoruló általános- és középiskolások, valamint a felső̋oktatásban továbbtanulók számára került kiírásra, akik aktív tagjai a helyi közösségnek, és akikre büszkék lehetnek a településen élő̋k.

A Hass, alkoss, gyarapíts című ösztöndíj kiírásra 26 diák nyújtotta be pályázatát, melyből 23 tanuló, a „Nőjj itthon nagyra!” című ösztöndíj kiírásra 63 diák pályázott, melyből 62 tanuló,  havonta nettó 15.000.- Ft összegű ösztöndíjban részesül 10 hónapon keresztül.
A nyertes pályázók 2018. december 23-án ünnepélyes keretek között vehették át az ösztöndíjról szóló emléklapokat a Városi Oktatási Centrum Sportcsarnokában. Az eseményen Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere, Boldog István országgyűlési képviselő és Fehér Petra a Jász-Nagykun- Szolnok megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a díjazottakat.
Az ösztöndíjak folyósítása januárban kezdődik, ebben a hónapban kapják meg a diákok szeptemberig visszamenőleg az őket megillető összeget.