„Összefogás a koronavírus elleni védekezésben!”

Tisztelt Mezőtúriak!

 

Az elmúlt időszakban több jelzést is kaptam arra vonatkozóan, hogy pénzbeli felajánlással szeretnék segíteni a járvány elleni küzdelemben az egészségügyi ellátásban elsődlegesen részt vevő közreműködőket (Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, mentők), a háziorvosi ellátórendszerben részt vevőket, továbbá az önkormányzati intézményeket, társaságokat megnövekedett feladataik végrehajtásában, a védekezés miatt felmerülő többletköltségeik viselésében.

Mindazok, akik a társadalmi szolidaritás jegyében ilyen felajánlással kívánnak élni, azt a Polgári Törvényben szabályozott közérdekű célra tett kötelezettségvállalás formájában tehetik meg, az alábbi módon:

  • a fenti céllal összefüggésben magánszemélyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok írásban kötelezettséget vállalhatnak arra, hogy vagyoni szolgáltatást teljesítenek (Mezőtúr Város Önkormányzatának címezve levél vagy e-mail: pmh@mezotur.hu útján, a borítékon vagy az e-mail tárgyában a „közérdekű felajánlás” címszavak feltüntetésével),
  • a felajánlásnak a mellékelt adatlap megfelelő kitöltésével tartalmaznia kell a közérdekű célt (hozzájárulás a koronavírus járvánnyal kapcsolatos védekezés költségeihez), a felajánlott vagyoni szolgáltatás tartamát (összegét), valamint a szolgáltatás feltételeit (mely szervezet részére ajánlja fel), továbbá a felajánló nevét/megnevezését, lakcímét/székhelyét, adószámát, telefonszámát vagy e-mail címét, valamint azt, hogy hozzájárul-e nevének nyilvánosságra hozatalához,
  • a közérdekű kötelezettségvállalás a kötelezettségvállaló és Mezőtúr Város Önkormányzata között megállapodás megkötésével jön létre, amely megállapodás aláírására a felajánlás átutalását követően kerül sor. A bankszámlaszám, ahova az utalás teljesíthető: Mezőtúr Város Önkormányzatának az OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11745097-15408796-10680005 sz. számlája,
  • a közérdekű célra felajánlott pénzeszközöket Mezőtúr Város Önkormányzata elkülönítetten kezeli és az adományozó által teljesített befizetésről az adományozás teljesítésekor hatályos adójogszabályok szerint (amennyiben a hatályos jogszabályok igazolás kiadását írják elő), igazolást ad ki a tárgyévet követő év január 31. napjáig,
  • a bankszámlára befizetett pénzeszközök és egyéb felajánlások tekintetében az önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy azokat maradéktalanul a kötelezettségvállalóval kötött megállapodásban megjelölt célra fordítja és erről a közérdekű kötelezettségvállalót tájékoztatja.

A fenti eljárásrend kizárólag az egészségügyi ellátásban elsődlegesen részt vevő közreműködők (Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet, mentők), a háziorvosi ellátórendszerben részt vevők, az önkormányzat által fenntartott intézmények, illetve önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok javára tett kötelezettségvállalásokra vonatkozik!

 

Kérjük, hogy egyéb szervezetekkel kapcsolatos támogatási szándékukat közvetlenül azok vezetői felé szíveskedjenek jelezni.

Adatlap letöltése:

 

Mezőtúr, 2020. április 02.

 

Tisztelettel és köszönettel:

Aláírt felhívás

Herczeg Zsolt

polgármester