Óperenciás Bábfesztivál 2019. április 26.

A Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár kilencedik alkalommal rendezte meg az Óperenciás Bábfesztivált! Köszönjük szépen azoknak a bábos csoportoknak, akik elfogadták meghívásunkat, felkészültek és elhozták közénk kedves történeteiket! Nagy-nagy elismerés illeti a felkészítő pedagógusokat, hogy ebben a túlzsúfolt, digitalizált világban is rá tudják venni a gyerekeket, hogy bábozással foglalkozzanak szabadidejükben!

A fellépőkön kívül több mint kétszáz néző tekintette meg az előadásokat.

Nyolc bábcsoport műsorára került sor ezen a rendezvényen, s a zsűri döntése alapján a „Legjobb előadás” képviseli megyénket június elején Egerben az Országos Bábfesztiválon!

A szakmai zsűri döntése alapján ebben az évben a következő eredmény született:

„A legjobb előadás” –Varázsparaván bábcsoport, Mezőtúr
„A legszebb látványvilág” –Epreskerti bábcsoport, Kunszentmárton
„ A legjobb rendezés” –Bóbita bábszakkör, Kisújszállás
„A leghitelesebb előadás” ­­­-Kalász szakkör, Mezőtúr
„A legkülönlegesebb technika” ­-„Csiribiri” báb- és homokrajz csoportja, Tiszaföldvár
Mezőtúr Város Önkormányzatának különdíját a szolnoki Csibészke bábcsoport érdemelte ki.
A Karcagi SzC Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma különdíjasa pedig a mezőtúri Varázsparaván bábcsoport lett!

Szívből gratulálunk!

Köszönjük a támogatást Mezőtúr Város Önkormányzatának, a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, a Karcagi SzC Teleki Blanka Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiumának, Kecséné Varga Ildikónak, a Szebik 2001 Kft.-nek, a Mentész Zrt.-nek, és a LEDFAK Kft.-nek!

a könyvtárosok