Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep 2018.

Minden évben gyorsan eltelik a nyár. Különösen a Takács-tanyán, ahol a téli csendes pihenő után a jó idővel együtt megérkeznek előbb a táborozók és osztálykirándulók, majd amikor már tombol a nyár, hazatérnek ide azok, akik 1981. óta életben tartják a hely szellemét – és a július-augusztus már a képzőművészeté. Festők és grafikusok, ipar- és szobrászművészek, diákok és mesterek, mind-mind elzarándokolnak a Peresi-holtág e szokatlan erővel bíró kanyarulatához. Ihletet merítenek és vászonra, papírra, szövetbe és bronzba alkotják az idei év lenyomatát.

2018-ban a negyedik alkalommal visszatérő budapesti Nan-art Rajztanoda és Grafikai Műhely tartotta itt Nyári Képzőművészeti Mesterkurzusát Nádas Alexandra Barcsay-díjas grafikusművész és Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész vezetésével. A fővárosból és környékéről érkező 18, a mesterektől tanulni vágyó tanonc számára a szakmai munkán kívül gazdag programot is biztosítottak: kínai dörzstus bemutató, jazzkoncert, Aba-Novák Vilmos unokájának előadása és a már elmaradhatatlan csongrádi kirándulás tette változatossá az itt töltött napokat. A hihetetlenül gyorsan elszaladó hetet a július 22-én 17 órakor a mezőtúri Városi Galériában megnyíló kiállítás koronázta meg, ahol minden résztvevő bemutathatta, mivel gazdagodott tudása idén és vehette át mesterlevelét a kurzus vezetőitől.

A Takács-tanya még fel sem ocsúdhatott e színes társaságból, máris kezdetét vette maga a Képzőművészeti Alkotótelep, ahol idén harminc képzőművész fordult meg röpke négy hét leforgása alatt. Sőt, többen a családjukkal együtt érkeztek, így a 2évestől a 80évesig minden korosztály képviseltette magát és együtt biztosították a családias hangulatot.

A munkának gőzerővel kellett folynia, hiszen minden művész csak egy-egy hétre kapott meghívást. Míg a tavalyi évben csak a festőművészek esetében, idén már a szobrászművészeknél is bevezetésre került ez a rendszer, amelynek köszönhetően minden eddiginél több alkotó vendégeskedhetett az Alkotótelepen. Nem titkolt szándékkal tettük ezt azért, hogy Mezőtúr város már jelenleg is országos jelentőséggel bíró képzőművészeti gyűjteménye tovább gyarapodhasson a hivatásos képzőművészek munkáival. Az elkészült művek az augusztus 20-án 11 órakor kezdődő kiállítás megnyitó keretében kerültek bemutatásra.

Az Alkotótelepen 2018-ban résztvevők:

Györfi Sándor művészeti vezető, Lóránt János Demeter, Szily Géza, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Egri Erzsébet, Homoródi Éva, Bíró Eszter, Lukács Gábor, Kis Sándor Lajos, Tomasz Piars (Lengyelország) festőművészek és Marat Turgimbay (Kazahsztán) festőművész-tanszékvezető egyetemi tanár, Assemkhan Aigerim, Suitbekova Zhanerke, Sansyzbaeva Sylandy és Nurgaliyeva Sandugash festő szakos egyetemi hallgatók Kazahsztánból. Szobrászművészek: Balogh Géza, E. Lakatos Aranka, Varga Éva, Szabó György, Lous Stuijfzand (Hollandia), Szilágyi Erzsébet, Orr Lajos, Boros Miklós János, Dorogi János, Zsemlye Ildikó. Szobrász-építészek: Györfi Balázs, Hayde Tibor Ervin. Kiállító művészek: Székhelyi Edith, Balogh Wanda Alida, V.Pócz Ilona. Művészettörténészek dr. Egri Mária és Prokai Gábor.

Az alkotók Magyarországon belül érkeztek Budapest, Békésszentandrás, Nyíregyháza, Gyermely, Debrecen, Karcag, Miskolc, Szolnok, Budakeszi, Várvölgy, Nagymaros és Jászberény városokból. Külföldről pedig képviseltette magát Hollandia, Lengyelország és az idei év kiemelt programjaként Kazahsztán.

A keleti vendégek fogadása egy Magyarország és Kazahsztán között képzőművészeti szálat szövő kezdeményezés, melynek során Marat Turgimbay festőművész, az Almati Pedagógiai Egyetem művészeti tanszakának tanszékvezetője négy diákkal érkezett Magyarországra, annak megismerésére és a Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep munkájába való bekapcsolódásra. Hazautazásuk után – az Egyetem vezetésével egyeztetve – visszajelezték, hogy komoly és hosszú távú kapcsolatot kívánnak létesíteni az Alkotóteleppel. A program kiemelt támogatója a Pénzügyminisztérium, az ökogazdálkodó Hubai Imre és családja – Karcag, illetve Horváth László tiszteletbeli kazah konzul.

A Képzőművészeti Alkotótelep további támogatói voltak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, Mezőtúr Város Önkormányzata, Kovács Sándor országgyűlési képviselő, az Alkotótelep fővédnöke, Györfi Sándor szobrászművész, dr. Vincze Gyula ügyvéd – Szolnok, Kovács Szilvia alpolgármester – Karcag, Varga Imre – Karcag, Gonda Sándor, Agrohíd Kft.

A Mezőtúri Képzőművészeti Alkotótelep munkájához nyújtott minden támogatást és segítséget ezúton is köszönünk. Külön köszönet Herczeg Zsolt polgármester úrnak és Mezőtúr Város Önkormányzatának, mint az Alkotótelepet működtető Művészeti Közalapítvány alapítójának közreműködését.

 

Lengyel Krisztina

Fotók: Assemkhan Aigerim, Györfi Balázs