Megújul a Petőfi Sándor utca

Megújul a Petőfi Sándor utca

 

„Nagy öröm lesz ez a mezőtúri emberek számára”- ezekkel a szavakkal kezdte el a Petőfi Sándor utca felújításával kapcsolatos sajtótájékoztatót Herczeg Zsolt, Mezőtúr város polgármestere.

A Petőfi Sándor utca jelenlegi állapotában sok mezőtúri lakosnak okoz bosszúságot és kényelmetlenséget, akár kerékpárral, akár autóval közlekednek rajta. Az önkormányzat munkatársai, az utca elavult állapotát ismerve egyetértettek azokkal, akik a felújítást sürgették és ennek megfelelően folyamatosan keresték a lehetőségeket a probléma megoldására.

Eddig talán nem volt széles körben elterjedt az információ miszerint, a Petőfi Sándor utca (egészen 2021. januárig) a magyar állam tulajdonában állt, így az önkormányzatnak nem volt jogosultsága annak fejlesztésére. A tulajdonosváltást követően a város pályázni tudott az utca megújítására a Belügyminisztérium pályázati kiírásán, melyet az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására írtak ki 2021. február 3-án. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, 1498 pályázó számára összesen 25, 8 milliárdot folyósítanak belterületi utak, járdák felújítása, valamint intézményi fejlesztések részére központi költségvetési forrásból. Mezőtúr városa az elnyerhető támogatás maximumát nyerte el, összesen 40 millió forintot, ami a támogatott pályázatok listáját áttekintve kiemelkedő siker. Jász-Nagykun-Szolnok megye több települése részesül magas támogatásban, így szembetűnő, hogy a Belügyminisztérium számára valóban fontos az alföldi, főként belterületi utak fejlesztése.

 

Herczeg Zsolt elmondta, a Petőfi Sándor utca teljes felületét, megfelelő útalap kiépítésével, mintegy 730 m hosszban újítják fel. Az elnyert pályázati forrást kiegészítve legkésőbb 2022-ben befejeződhet a tervezett beruházás.

 

Boldog István képviselő úr látva az eddig elnyert pályázatok sikerét bizakodó a város jövőjével kapcsolatosan. „Mezőtúr nagyon fejlődik és továbbra is azon dolgozunk, hogy minél több beruházással segítsük Mezőtúr városát”- vélekedett és közben biztosította Herczeg Zsolt polgármester urat további támogatásáról.

 

Forgalma és központi elhelyezkedése miatt a Petőfi Sándor utca állapota közvetlen hatással van a mindennapi életünkre, így megújulása kétségtelenül pozitív hatást gyakorol majd a mezőtúri közlekedés vérkeringésére.

 

Kakuk Móni