Márton nap az óvodákban

Márton nap az óvodákban

A Márton-napi népszokások (november 11.) egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek. A legenda szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Szent Márton napját Mezőtúron is megünnepelték a város óvodáiban. Az év folyamán a 3-6-7 éves gyermekek számára projektekben dolgoznak ki nevelési, fejlesztési tervet a pedagógusok, ami azt jelenti, hogy egy témát számos tevékenységen keresztül körbejárnak, megtapasztalhatnak a világra nyitott apróseregek. Így történt az, hogy csoportonként, korosztályonként változatos élményekkel gazdagodhattak az óvodákban a Márton napot megelőzően is. Így készítettek libákat kézműves technikákkal, többek között festve, fűzve, hajtogatva, kóstolhattak libazsíros kenyeret, sok helyen simogathattak igazi libát és kacsát, a Csiga-Duó zenekar táncra hívta őket, vagy épp ismert és új libás népi gyermekdalokkal, mondókákkal színesítették a hagyományok átörökítését és a jókedvet egyaránt szolgáló Márton napi hetet. Habár a várva-várt Márton-napi lámpás felvonulás és tábortűz a járványügyi helyzet miatt elmaradt, az óvodások sok élményen keresztül magukénak érezhették Szent Márton legendájával kapcsolatos népi hagyományokat.

Kakuk Móni