Major Mihály 70 éves

Major Mihály 70 éves

Major Mihály 1951-ben született Mezőtúron. Már kisgyermek korában tudta, énekes szeretne lenni. A Béke Étterem indított egy tehetségkutató versenyt, mely elindította az énekesi pályán. A zsűritagok olyan nagy nevek voltak, mint Vikár Béla kandidátus, Grabócz Miklós zeneszerző, a Népzene osztály vezetője, és Béres János zenepedagógus, furulyaművész. Közülük Grabócz Miklós ajánlotta fel számára, ha komolyan gondolja az éneklést, keresse meg őt a Magyar Rádióban. Misi természetesen élt a lehetőséggel, és S. Torday Blanka okleveles ének- és színművésznőhöz került, ahol szakmai alapokra tett szert, majd 2-3 év után Újpesten tanult tovább többek között Talabér Erzsébettel, Horváth Istvánnal együtt, akik később szintén elismert énekesek lettek.

Egy meghallgatást követően a Magyar Állami Operaházba vették fel prímtenor szólamban, így feladta addigi szakács munkáját, hogy teljes állásban dolgozzon tovább, mint kórusművész.  Boldogsággal töltöttel a tudat: a vidéki parasztgyerek a Magyar Állami Operaház színpadán énekelhet! Nagy tisztelettel emlékszik Simándy József, Ágai Karola, Moldován Stefánia, és Neményi Lili művészekre, s utóbbi közbenjárásával az énekes azon vágya is teljesült, hogy az Operett Színházba szerződtették. Ezek után számos fellépés követte egymást belföldön, és külföldön, melynek következtében Misi Németországban is dolgozott, és mivel akkoriban Ausztráliában is voltak kapcsolatai, úgy gondolta, kivándorol, hogy az ott élő ausztráliai magyar művészekkel együtt megismertesse, képviselje hazájának muzsikáját. Így történt, hogy a Sidney-i Operaházban rendeztek egy nemzetiségi fesztivált, melyre magyar részről Major Mihályt kérték fel, és a zenei főrendező kifejezetten azt kérte tőle, hogy igazi magyar dalokat énekeljen, mint pl. csárdást. A fellépést követően sorra jöttek a felkérések nemcsak a magyar klubokba, hanem a lengyel, vagy akár az ausztráliai német klubokba is. Ausztráliát körbeénekelte, de a szíve mindig haza vágyott, így tizenegy év után hazaköltözött, s onnan kezdve az itthoni közönséget kápráztatta el énekével. Elmondása szerint célja mindig az volt, hogy átadhassa mindazt, amit ő kapott mestereitől: a tudást, a zene, az ének szeretetét, ahogy ő fogalmaz:

  • Mi énekesek vagyunk…nekünk adnunk kell!

Major Mihály május 2-án tölti be 70. életévét. Kedves Misi! Isten éltessen sokáig, jó egészséget, sok boldog percet kívánunk Neked, s az éneklés maradjon továbbra is életed része, mindannyiunk örömére.

Miskolczi Adrienn