Majális 2022.

Majális 2022.

Gépkarnevállal rajtolt el a 2022. évi Városi Majális Mezőtúron, ahol számtalan program várt kicsiket és nagyokat. A városban tett tiszteletkört nagy érdeklődés övezte, hiszen nem mindennapi látványt nyújtottak a dübörgő gépek és az elegáns lovasok a belvárosban.

A Túri “Táltos” Motoros Klub tagjai a visszaérkezés után a Főiskola parkolójában közelebbről is megmutatták az érdeklődők számára a motorokat.

A Petőfi térre látogatókat egésznap várta az izgalmas szerencsehorgászat, a célba dobás, az ugrálóvár, a trambulin és a népi játszótér is. A katonai sátorban a honvédelem eszközeivel ismerkedhettek a majálisozók. A lovaglás, lovaskocsikázás is népszerű program volt a családok számára.

A színpadi programot a Csimota zenekar nyitotta, akiknek műsorát a legismertebb klasszikus gyerekdalok, népdalok, megzenésített versek alkotják és egyedi hangszerelésükkel igyekeznek még vonzóbbá tenni a gyerkőcök számára az óvodából és az iskolából már jól ismert dalanyagot, körjátékokat, versikéket és mondókákat.

Ezt követte a Reni Zumba Dance bemutató, ami fokozta az egyre több látogató jókedvét, majd kezdetét vette a májusfa állítás a Badár váza- szobor mellett a Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrzők Klubja szervezésében. Beszédet mondott Herczeg Zsolt polgármester, országgyűlési képviselő, Szűcs Dániel alpolgármester, Herceg Antal a Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrzők Klubjának elnöke. A műsort színesítette Ádám Jánosné anyák napi gondolata, Szíki Károly egri színművész versmondása és Nagy Kristóf, a Református Kollégium 6. osztályos tanulójának visszaemlékezése. A 2022. évi felállított, szalagokkal feldíszített májusfát nagy tapssal köszöntötte a közönség.

A színpadi program a KNER Tánc- Sport Egyesület bemutatójával folytatódott, amit élénk érdeklődéssel figyelt a tánc- és zeneszerető közönség.

Koltai László és Berec Zsolt nótaműsora ismét óriási sikert aratott. Közben a családok és baráti társaságok, civilszervezetek, cégek, akik előzetesen regisztráltak, vidáman főztek a sátrak alatt az egyre melegebb, tavaszi időben. A kézműves portékáknál hosszú sorok álltak, akadtak, akik még az anyák napi ajándékot is megtoldották, és vásároltak édesanyjuknak egy mézeskalács szívet vagy egy patchwork táskát. A bátrabbak a chilis- málnás lekvárt kóstolgatták, az édesszájúak vajkaramellát és ízes marcipánt válogattak.

A nap egyik fénypontja volt a több, mint 30 fős Lakiteleki Tűzoltózenekar egy órás műsora.  A zenekar repertoárján szerepelnek a tradicionális magyar fúvószenekari indulók, klasszikus darabok, átiratok, 21. századi új zenekari művek és szórakoztató könnyűzenei átiratok.
Az együttes karmestere Szőke Ferenc, aki remekül megszabta a hangszeres egyenruhások harmóniáját.

Peter Sramek koncertje alatt hol könnybe lábadtak a szemek, hol mozdultak a csípők, a fergeteges éneklést kitörő taps köszöntötte.

A Mezőtúri Mazsorett Csoport bemutatója ismét elkápráztatta a nézőket. A fiatal hölgyek kitűnő mozgása, megjelenésük harmóniája, táncuk koreográfiája Szabó Lászlóné Marika felkészítő oktató irányításával virágzott ki.

A helyszínen sok-sok tombolaszelvény megvásárlására volt lehetőség. A társasjátékok, konyhai eszközök, udvari használati tárgyak mellett gazdára talált
III. legértékesebbként egy Inox Botmixer készlet, II. legértékesebbként egy “Nyársaló ördög” – háztartási grillsütő, I. legértékesebbként egy 2in 1 porszívó.

Molnár Ferenc Caramel Fonogram-díjas énekes, zeneszerzőt sokan várták a majális színpadára. A népszerű, sokak által ismert számok mellett, mint a Lélekdonor kevésbé ismert dalokat is Mezőtúrra hozott, a közönség nagy örömére.

Majd a színpadi programot a Két Zsivány zárta, akik a hazai mulatós műfaj két szimpatikus fenegyereke! Koncertjeiken tudásuk legjavát adják, és szívvel- lélekkel szórakoztatják a közönséget már 15 éve itthon és külföldön egyaránt.

A rendezvényt a Közösségi Ház szervezte és bonyolította, a rendezvény főtámogatója Mezőtúr Város Önkormányzata volt, továbbá segítette a Mezőtúri Intézményellátó Kft., Mezőtúri Ipari Park Kft., a Mezőtúri Polgárőr Egyesület és mindenki, aki elhozta a közönség elé színapdi bemutatóját.

Bodor Márta művelődésszervező elmondta, örül, hogy ilyen sokan kilátogattak a rendezvényre és választották a mezőtúri városi majális programjait ünnepi és vasárnapi kikapcsolódásként.

Kakuk Móni

Fotó: Csikósné Vida Viktória