„Logikusan, reálisan és felelősségteljesen kell gondolkodnunk”

Az ukrán-orosz háború miatti súlyos energiaválság miatt több lehetőséget megvizsgált Mezőtúr Város Önkormányzata annak mentén, hogyan érhető el az energiafelhasználás csökkentése. Már augusztus folyamán elindultak az egyeztetések energetikai szakemberekkel, valamint a városi intézmények és gazdasági társaságok vezetőivel. Szűcs Dániel polgármester kihangsúlyozta: legfontosabb szempont a munkahelyek megőrzése, a bérkifizetések garantálása és az önkormányzat pénzügyi stabilitásának megtartása. Hozzátette: logikusan, reálisan és felelősségteljesen kell gondolkodnunk és őszintén kell beszélni. A helyzet rendkívül súlyos- hangsúlyozta ki Szűcs Dániel. A 2022-es költségvetés-tervezet adatai szerint az önkormányzat 210 millió forintot tervezett elkölteni gáz-és áramfogyasztásra. A jelenlegi árak alapján 2023-ban 700 millió forinttal többet kellene fizetnie az Önkormányzatnak a „megszokott” összeghez képest. Ráadásul ez az összeg növekedhet, biztos számokat nem lehet megjósolni. Az azonnali intézkedések életbe léptek, de vannak közép- és hosszútávú tervek is.

A Városi Galéria, a Kézműves Ház, a Badár-emlékház és Műhely és a Túri Fazekas Múzeum épületében temperáló fűtés lesz alkalmazva, a kiállítások bejelentkezéssel nagykabátban látogathatóak. A Szabadság Mozi- és Színházterem klímával fűthető, ezért a látogathatósága a jövőben is biztosított. Az épületrészhez tartozó új gázkazán esetében temperáló fűtést biztosítanak. A Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület által és a Draskovits Kerámiagyűjtemény által használt részben temperáló fűtést biztosítanak elfagyás ellen. A Közösségi Ház nyitvatartása rövidül, az intézmény a hétvégén zárva tart. A Mezőtúri Móricz Zsigmond Városi Könyvtár hétvégén szintén zárva tart a fűtési időszakban. A nagy létszámú civil klubok a klímával fűthető jurtateremben tömbösített időbeosztásban, a kis létszámú csoportok, klubok az emeleten található volt zeneszobában találkozhatnak. Csökkentik a lámpák használatát. Az irodák klímával fűthetőek, a többi helyiségben temperáló fűtést biztosítanak. Az adventi külső világítást részben helyezik ki. A Mezőtúr Szolnoki út 15. szám alatt lévő Városi Sportcentrum napi kihasználtsága közel 100 százalékos. A sportlétesítményt 90 százalékban a Mezőtúri AFC Sport Egyesület sportolói, a maradék időpontokban a Mezőtúri Atlétikai Club, iskolai diáksport csoportok, illetve a város lakossága szabadidősport célra használja. A működtetési szolgáltatás legnagyobb kiadását a fűtés és a meleg víz ellátásának a biztosítása jelenti. A szolgáltatás biztosításához, szinte teljes egészében a gázenergiát használnak.

A sportcsarnok gázenergia felhasználását 20, a főépület fűtés és meleg víz biztosításánál 30 százalékos megtakarítással tervezik. Bajnoki mérkőzések esetén a sportági szövetségek által meghatározott minimum hőmérséklet a megengedett. Csak a kötelezően rendezendő mérkőzések, tornák, fordulók megrendezésére van lehetőség. A sportolási lehetőséget a versenysport számára a jövőben is szeretnék biztosítani. A sportcsarnokban és az irodaház épületében is csak a sportoláshoz szükséges minimális fűtés biztosított. Az irodaépület, játékvezetői öltöző, BÜFÉ és a gondnoki lakás hőmérséklete a hideg évszakban 18 °C fölé nem emelkedhet. A tanácskozóterem, szakosztályi irodák, WC-k, emeleti szertár radiátor csapokat úgy kell beállítani, hogy az esetleges fagyveszélyt elkerüljék és a helyiségek hőmérséklete 10-12 °C legyen. Az öltözőkben és a hozzájuk tartozó zuhanyzókban, a hideg évszakban min. a 18 °C-os hőmérsékletet kell biztosítani. A meleg vizes zuhany nem biztosított. A Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Közhasznú Nonprofit Kft. is több intézkedést tervezett be. A Kávási Sándor úti irodaház és műhely esetében az irodák a műhelyek racionalizálásával két fűtési kört temperáló fűtésre állítanak, amellyel 25 százalékos csökkenést várnak a fa- és gázfogyasztásból. Az irodákban dolgozó kollégákat összeköltöztetik.

A Strandfürdő és Fedett Uszoda szerencsésebb helyzetben van, mert gázfogyasztás nincs, a fűtés termálvízzel történik. Villany-felhasználás csökkentése érdekében világítótestek 50%-os üzemeltetését kezdték meg. A hétfői napokon üzemeltetési szünetet tartanak, szauna csak a hétvégén üzemel. 2022. november 1-tõl a költségek további csökkentése érdekében uszoda nyitása 13 órától történik. Az uszoda esetleges bezárásáról még nem született döntés. A 2023 január 1-tõl érvényben lévő villamosenergia árak függvényében tudnak felelősségteljes döntést hozni. Ezek mellett vizsgálják a napelemes rendszer kiépítésének költségeit.

A Városi Oktatási Centrum fűtése a korábbi években 20 millió forintba került éves szinten, az új gázárak mellett, változatlan üzemeltetéssel a költségek meghaladnák a 110 millió forintot, ami óriási többletköltséget jelentene az önkormányzat számára.

A meghozott döntés értelmében a meglévő kollégiumi és egyéb bérleti szerződések lejárta után, (2022. 12.31) a szerződéseket nem hosszabbítják meg és ettől az időponttól csak temperáló fűtést alkalmaznak. Azoknak a hátrányos helyzetű családoknak, akik a kollégiumban laknak önkormányzati lakás biztosításával szeretnének segíteni.

Itt is megvizsgálják a napelemes rendszer kiépítésének költségeit.

Az Intézményellátó Kft. a Bezerédi úti telephelyéről a kollégákat a Kávási Sándor úti telephelyre irányítja át. A fóliaházban fagyveszély esetén temperáló fűtést alkalmaznak.

A Mezőtúri Ipari Park Kft. a munkavállalókat a Szolnoki úti irodákból a Polgármesteri Hivatalba költözteti.

A Berettyó-Körös Többcélú Társulás intézkedései között szerepel, hogy intézményi térítési díjemelés kerül bevezetésre 2023. 01.01-tõl az eddigiektől eltérően. A térítési díj várható mértéke minden ellátásra kiterjedően 15-20 %-os lesz, amely pontos mértékének meghatározásához az üzleti környezet és felhasználói környezet elemzésre lesz szükséges.

Mezőtúr Város Intézmény- Csoda-vár Központi Óvoda esetében az előző évek fejlesztéseinek köszönhetően az energiatakarékos működés feltételei adottak a bölcsőde és a Zrínyi utcai Csoda-vár Óvoda esetében. A vizsgálat eredményeképpen a Harmatcsepp Óvodába járó gyermekek a Gyermek-kert Óvodában lesznek elhelyezve 2023. január 1-tõl. Mezőtúr Város Önkormányzata nyertes pályázatnak köszönhetően, a Harmatcsepp Óvoda energetikai korszerűsítését kívánja megvalósítani, a tervezés folyamatban van, amelyet tavasszal a fizikális megvalósítás követhet. Azzal, hogy néhány hónappal hamarabb költöznek át a gyermekek másik intézménybe jelentős energiamegtakarítás eredményezhető. A Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal is csökkenti a költségeket. A Városházán több hivatali egység található. A hivatali egységek között az energiatakarékossági intézkedések összehangolásának jegyében megbeszéléseket tartottak. Az épület északi, hidegebb szárnyából a melegebb déli fekvésű irodáiba költöztették át a hivatali dolgozók többségét. A díszteremben temperáló fűtést alkalmaznak. Azokban az irodákban, ahol klímával lehet fűteni, ott ezekre térnek át.

A folyosókon temperáló fűtést alkalmaznak. Az épületben a jelenlegi fűtési rendszer korszerűsítését kezdeményezik, kondenzációs kazánok beépítésével. A használatban lévő irodákban világítás korszerűsítést is kívánnak végre hajtani. Az épületben, az irodákban a tervezett átlaghőmérséklet 18-20 °C. A Városháza épületére csak részben tervezik kihelyezni a karácsonyi díszkivilágítást.

A közép-és hosszútávú intézkedések vizsgálata során számba vették a lehetséges beruházásokat, melyek hozzájárulnának az energiafelhasználás csökkentéséhez. Ezek közül az egyik legjelentősebb a geotermikus fűtési rendszer kiépítése. Ezzel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések. A közvilágítással kapcsolatban az alacsonyabb villamos energia felhasználás elérése érdekében tájékozódtak a közvilágítás korszerűsítésének lehetőségéről.

Több település hozott olyan döntést, hogy időszakosan lekapcsolja a közvilágítást. Ez alapos vizsgálatot igényel, mind baleset megelőzési, mind közbiztonsági szempontból, ezért jelenleg Mezőtúron nem tervezik a közvilágítás lekapcsolását. Megvizsgálják a korszerű, energetikai felújítás lehetőségét, ehhez az árajánlatokat bekérték, erről a képviselő-testületnek tárgyalni szükséges.

Ezek mellett üzemen kívül helyezik a városi középületek, műemlékek, köztéri alkotások díszkivilágítását, a karácsonyi díszkivilágítást idén sokkal szerényebb mértékben fogják megvalósítani. Az adventi vásár és programsorozat nem marad el, a karácsonyi fényeket itt energiatakarékos LED fénysorok biztosítják. Az adventi hétvégék programjai többségében a Petőfi téren, szabad ég alatt kerülnek megrendezésre. Kivételt jelent például a kézműves délután a volt főiskola aulájában, vagy a városi Mikulás ünnepség, de a szalagavatók és más előre lekötött rendezvények lebonyolítása is megvalósítható a Városi Oktatási Centrum épületében december 31-ig.

A cikk az október 27-i képviselő-testületi ülés főbb döntéseiről szóló 11.03-i sajtótájékoztatón elhangzottak alapján készült.

Kakuk Móni