Lampionúsztatás, sárkányhajó verseny és utcabál

Az elmúlt évekhez hasonlóan Mezőtúr Város Sportjáért Alapítványának szervezésében valósult meg idén is, ezúttal augusztus 24-én a hagyományos sárkányhajó verseny, a lampionúsztatás, majd az ezt követő utcabál.

Eredeti terveink szerint június elején szerettük volna megrendezni a sárkányhajó versenyt a Berettyón, kedvezve ezzel az időponttal az iskolásoknak, azonban az időjárás, majd más külső tényezők végül közbe szóltak.

Így még nagyobb erővel és energiával készültünk augusztus 24-re, ahol délelőtt 11 órától lehetett ismét kipróbálni a sárkányhajózást, majd 13 órától kezdtük meg a versenyt, amely izgalmasan alakult. A 3 nevezett csapat versenyzése szoros futamokat hozott, így mind a csapatok, mind a szurkoló családtagok, barátok jól érezték magukat. A fő futamokon kívül erőpróbát is rendeztünk, amelyen jól megmutatkozott, bizony sok rutinos evezős van városunkban. Eredmény: 1. Ledfak, 2. Sünitali, 3. Impérium SE

 

A verseny után a humor vette át a főszerepet, mivel Badár Sándor érkezett hozzánk, aki rendkívül jó hangulatot varázsolt a Berettyó-partra, műsorára sokan voltak kíváncsiak és mindenki széles mosollyal követte a szentesi kötődésű humoristát.

Ezt követően Pécsi Annamária és csapata foglalta el a színpadot world jumping produkciójával, közben pedig a hídfőnél óvónőink segítségével már készültek a szép lampionok. Herczeg Zsolt polgármester úr köszöntőjét követőn az este beköszöntével megkezdődött a lampionúsztatás, amelyre idén is rengeteg gyönyörű lampionnal készültek kicsik és nagyok egyaránt. Öröm volt látni, hogy mennyien készültek és mennyien voltak kíváncsiak erre az estére! Csodás látványt nyújtott idén is a Berettyón leúszó sok-sok lampion, amelyet a Rózsadomb szűkületénél önkénteseink egy kifeszített háló segítségével emeltek ki, ügyelve idén is a környezetvédelemre.

 

Az úsztatás után kezdetét vette az utcabál, amelyre megtelt a Kossuth Lajos tér, nagyon sokan választották gyönyörű főterünket ezen az estén. Rendkívül jó hangulatot hozott minden fellépőnk, így az Animal Cannibals, Csordás Tibi, a V-Tech és a Groovehouse zenekar is remekül szórakoztatta a táncolni vágyó közönséget.

 

Öröm volt látni ezt a rendkívüli érdeklődést az esti programokra, amely visszaigazolást ad arra, hogy érdemes megszervezni évről-évre a lampionúsztatást, amely időközben Mezőtúr egyik leglátogatottabb rendezvényévé nőtte ki magát! A szervező csapat nevében ezúton szeretném megköszönni, mindenkinek, aki eljött augusztus 24-én, bízunk benne, hogy jól érezte magát! Külön köszönöm a rendezvényt segítő, szervező, támogató csapattagoknak, barátoknak a segítségét, Herczeg Zsolt polgármester úrnak a mindenkori támogatást! Nagyon köszönjük a mezőtúri óvónők és polgárőrök önzetlen segítségét, a Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft., a Mezőtúri Ipari Park Kft. és a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal érintett dolgozóinak munkáját! Köszönjük Csernyán Péternek és Szakál Lórinak, hogy sok-sok éve számíthatunk rájuk!

 

Jövőre természetesen folytatjuk a rendezvényt, hiszen egyértelmű célunk, hogy a vízisport-élet újra fellendüljön Mezőtúron, valamint a hamarosan megvalósuló kikötőfejlesztéssel és egyéb tervekkel segítsük a város turisztikai életét!

                                                                                                          Szűcs Dániel

                                                                                                  a szervező csapat tagja