Kötél János elnöki dicséretben részesült

Kötél János elnöki dicséretben részesült

 

Kötél János, a Mezőtúri Polgárőr Egyesület elnöke 2021.10.15-én kitüntetést vehetett át Dr. Túrós Andrástól az Országos Polgárőr Szövetség Elnökétől.

Kötél János megkeresésünkre elmondta, nagyon meglepte az elismerés. Pedig igazán kiérdemelte, hiszen 10 éves polgárőri tapasztalata során sok befektetett munkával érte el, hogy az egyesület jól szervezetté váljon és eközben megfelelő legyen a tájékoztatás és a kommunikáció a lakosság felé. Hozzáfűzte, motiválja őt nem csak a kitüntetés, hanem a városban élők pozitív visszajelzése is.

A polgárőrség közterületi szolgálatot végez önkéntesen. A tagok munkahely, iskola mellett, mindenféle pénzbeli térítés nélkül áldozzák fel szabadidejüket a város közösségének érdekében.

Kötél János majdnem 10 éve polgárőr, 2019-től hivatalosan is a Mezőtúri Polgárőr Egyesület elnöke. Az egyesület 2022-ben lesz 30 éves.

Az állomány jelenleg 34 főből áll, ebből aktív 15-16 fő, de a tiszteletbeli tagok is fontos részei az egyesületnek. Kötél János hozzátette, próbálnak minél több fiatalt beszervezni. Jelenleg 5-6 fiatal polgárőr tevékenykedik közöttük, de országos szinten ez az arány kimagaslóan jó.  Az Egyesületbe jelentkezni a tagokon keresztül lehet, majd ezt követ egy felvételi elbeszélgetés, ismerkedés.

A 18 év alattiak is válhatnak taggá: ők az ifjú polgárőrök. Az ő jelentkezésükhöz a szülő beleegyezése szükséges. Minden új jelölt esetében van 3-6 hónap próbaszolgálat, tapasztalt polgárőr kolléga mellett, ami során betekintést nyerhet a jelentkező a mindennapjai feladatokba.

Ami a hétköznapokat illeti, Kötél János elmondta, egyre többen keresik őket telefonon, főként este és éjszaka. Emellett minden nap járőrszolgálat van a városban, amit többször civil öltözékben tesznek meg. A polgárőrség legintenzívebben péntek, szombat, és vasárnap aktív, ekkor több taggal, eltérő helyszíneken teljesítenek szolgálatot. Főbb stratégiai partnerük a rendőrség, feléjük megy a polgárőrség jelzése, ha a közbeavatkozásuk szükséges. Továbbá Kötél János szerint egyre jobb az együttműködés a Kákafoki Horgászegyesülettel is. A mezőgazdasági vállalkozók szintén jelezéssel élnek, milyen problémákat észlelnek a határban, így külterületen és belterületen egyaránt kiterjedt figyelemmel bír az egyesület.

 

2021-ben nagy probléma volt a rongálás a város közterületein. A Mezőtúri Polgárőr Egyesület idén lefülelt egy károkozó csapatot. Ebben segítséget jelentett az is, hogy folyamatos a polgárőrök kommunikációja a fiatalokkal, és így egyre több jelzés érkezik tőlük, hol és kiket láttak törni-zúzni.

Általános gyakorlat, hogy a polgárőrök az erőiket nyáron a szórakozóhelyek köré összpontosítják, így szombatonként 6-8 polgárőr van szolgálatban. Előfordul ilyenkor, hogy közbe kell avatkozni verekedések közben.

Emellett a polgárőrök folyamatosan részt vesznek bűnfelderítésekben. Legtöbb bejelentés a polgárőrség telefonszámán hangos zenehallgatás miatt történik, továbbá a játszótéren összeverődött fiatalok káromkodása, rongálása okán vagy más garázdaság miatt.

 

Kötél János háláját fejezte ki a lakosság felé közreműködésük és megértésük miatt, emellett kiemelte: a Mezőtúri Polgárőr Egyesület minden tagja, és családtagjaik értékes, önzetlen munkát végeznek anyagi ellenszolgáltatás nélkül a biztonságérzet és béke növeléséért Mezőtúron. A közterületi szolgálaton kívül egyéb karitatív tevékenységekben is részt vesznek a tagok, úgy, mint idős emberek oltópontokra szállítása, gyógyszerek kiváltása. Ezúton is köszönet illeti mindannyiukat.”

Kötél János kitüntetéséhez és a Mezőtúri Polgárőrök Egyesületének ezúton is gratulálunk.

 

Kakuk Móni