Kerékpárosbarát település címet nyert Mezőtúr

Mezőtúr Város Önkormányzata sikeresen pályázott az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett pályázati felhívás keretében a „Kerékpárosbarát település 2019” cím elnyerésére. A felhívás meghirdetésének célja az volt, hogy a bevált megoldásokat felkutassák, a pályázó települések tapasztalatait feldolgozzák és mintaként átadják, a rendszerszerű fejlesztéseket jutalmazzák. A pályázat benyújtására 2019 novemberében került sor, az elismerő oklevelet pedig februárban vehette át az Önkormányzat.

A példamutató intézkedéseket díjazó pályázat elbírálása során kiemelt szempont volt a kerékpáros stratégia megléte, a kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatások minősége illetve a törekvés ezek fejlesztésére, a szemléletformálás, a kerékpározás népszerűsítése.

Mezőtúr Város Önkormányzata igyekszik minden olyan pályázati lehetőséget kiaknázni, melyek a fenntartható közlekedés feltételeinek megteremtését, fejlesztését szolgálják, valamint a kerékpáros közlekedést népszerűsítő és/vagy közlekedésbiztonsági célú szemléletformáló programokat támogatják.

Önkormányzatunk a tavalyi évben sikeres pályázatot nyújtott be az “Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap rendezvényéhez kötődő rendhagyó támogatás”-ra, mely pályázati forrást az Európai Autómentes Nap városi rendezvény finanszírozására fordított. Ennek során olyan kerékpározást népszerűsítő programok kerültek megszervezésre a lakosság számára, mint a kerékpáros teljesítménytúra, kerékpáros ügyességi verseny és kresz teszt, illetve kerékpáros bemutató.

Herczeg Zsolt

polgármester