Karnevállal űztük el a telet

2019. március 1-én és 2-án került megrendezésre a Mezőtúri Karnevál – farsangi, kézműves vásár – városunk megújuló Petőfi terén, a volt főiskola parkolójában. A programok három helyszínen zajlottak: a Közösségi Házban, a Kézműves Házban és a Petőfi téren.
Nagy örömünkre és reméljük, hogy a többség megelégedettségére, útjára indult, egy új kezdeményezésnek helyt adó rendezvény, amely harmonikusan illeszkedett az eddigi jól megszokott és kialakult farsangi programsorozatba.
A pénteki napon, a Petőfi téren a kapuit megnyitó vásárral párhuzamosan gyermekzsivajtól hangos jelmezverseny zajlott a Közösségi Házban. A farsangi kézműveskedést, a Széltolók zenekar fellépését és a jelmezverseny eredményhirdetését követően, fáklyák fényébe borult a sétáló utca, ahonnan az út a Petőfi térre vezetett, ahol az ujjongó tömeg Kiszebáb égetéssel búcsúztatta a telet.  A polgármesteri megnyitót követően az Országos Játékos Sportverseny Diákolimpia döntőjébe bejutott 8 legjobb csapat rövid bemutatkozása következett a színpadon. Nagyon öröm számunkra, hogy a versenynek köszönhetően több száz gyermek kísérőikkel együtt látogatta meg rendezvényünket, így programjainkkal mi is hozzájárulhattunk ahhoz, hogy még színesebbé, boldogabbá tehettük a vendégek városunkban eltöltött izgalmas napjait. Az estét a Dynamit Dudes zenekar fellépése zárta.
A rendezvény szombati napját a Leg a Láb Néptánccsoport műsora indította útjára, majd ezt követően Herbály András bűvész produkcióját, illetve betyár társaival tartott Betyártanodai bemutatóját tekinthették meg az érdeklődők. A két műsor között a Mezőtúri Mazsorett és Akrobatikus Rock and Roll tánccsoport fellépése tette a délutánt még színesebbé.

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Boldog István országgyűlési képviselő úr is, aki köszöntőjével nyitotta meg az estét, majd fergeteges Tűzidomár produkció következett. A karnevált a Coming Soon zenekar, valamint Szűcs Ádám egykori Megasztáros énekes és Petróczki Csaba énekes előadása zárta.

A délutáni programokkal párhuzamosan a Kézműves Házban mindenki elkészíthette saját farsangi álarcát a Népi Díszítőszakkör és óvónők segítségével.

A farsangi étel-ital kínálatot a mindig vidám Non-Stop Delikates csapata szolgáltatta.

A rendezvény számos, jó szándékú ember összefogásának, egy csapatmunkának az eredménye! Köszönünk minden segítséget, támogatást, kiemelten a rendezvény házigazdájának, Herczeg Zsolt polgármester úrnak. Továbbá köszönetet szeretnék mondani, Mezőtúr város vezetésének, a város hatóságainak, a Polgárőrségnek, Mezőtúr önkormányzati cégeinek és munkatársaiknak, a kézműveseknek, az árusoknak, a támogatóknak, a szorgalmas munkatársaknak és még sorolhatnám a neveket…, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre!
Semmiképpen nem szabad elfeledkeznünk a korábban már említett fellépőkről sem, akik műsoraikkal, előadásaikkal emelték a rendezvény színvonalát. Egy nemes összefogás eredményének lehettünk szemtanúi, a Farsang jegyében!

Köszönet minden visszatérő és új vendégnek, aki ellátogatott az I. Mezőtúri Karneválra, amely egy olyan, kulturális és helyi értékeket bemutató közösségteremtő rendezvény, amely kulturálisan és gasztronómiai értelemben is, farsangi hangulatot, farsangi díszletet, koreográfiát teremtett, egy térbe hozta az embereket, a közösségeket, akár minden nap egy-egy órácskára.

Jövőre reménység szerint folytatni, bővíteni tudjuk ezt az induló kezdeményezést!

Vasas István
Mezőtúri Turizmusfejlesztési Kft.
ügyvezető

Fotók megtekinthetők: https://www.facebook.com/K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gi-H%C3%A1z-Mez%C5%91t%C3%BAr-1685941698286155/