Kályhacserép készítő – és gyöngyfűző tanfolyamok indultak a Kézműves Házban

Áprilisban felhívást tett közzé a Túri Fazekas Múzeum, miszerint ingyenes kézműves képzéseket indítanak.

A kályhacsempe készítés alapjait bemutató „TűzTér” programra már 2021 tavaszán is lehetett jelentkezni, viszont a pandémia kétszer is meggátolta a kezdést.

A „Tzifrázások” című program fő témája a gyöngyfűzés, de a foglalkozásokon, előadásokon a viseletkultúra több területét is érintik majd.

Mindkét programot a Csoóri Sándor Alapprogram pályázati támogatásából finanszírozzák, így a drága alapanyagok, eszközök a résztvevők számára ingyenesen használhatóak, az elkészült alkotások hazavihetőek.

A tanfolyamokra 14 és 100 év között bárki jelentkezhetett. A tanfolyamok egy-egy szakma alapjait mutatják be, így a résztvevők belekóstolhatnak a népi kézművesség két, hazánkban máig élő ágába. Az oktatók a szakmában jártas gyakorló népi iparművészek: Rajtár Ilona gyöngyfűző, Bana Gyula fazekas, a kályhásmesterség ismerője. Az előadásokat néprajzosok tartják.

Az oktatás helyszíne a Kézműves Ház (Mezőtúr, Petőfi S. u. 56.).

Pusztai Zsolt muzeulógus elmondta, múzeumbejárás is színesíti a programot. A kályhacsempe készítés 8 jelentkezővel folyik, Budapestről és Szolnokról is bejárnak hallgatók az órákra. A gyöngyfűző tanfolyam 6 fővel indult el. Rajtár Ilona népi iparművész elmondta, igyekezett úgy összeválogatni az oktatási anyagot, hogy előképzettség és gyakorlat nélkül is hamar ráérezzenek a tanulók a gyöngyfűzés szépségeire. Előkerül a kásagyöngy, formagyöngy és szalmagyöngy is az alapanyagok között. A mintákat tekintve sokféle tájegységből merítenek egy-egy típust, így megjelennek Sárköz, Erdély és Kárpátalja motívumai is.

Pusztai Zsolt hozzátette, mindenképp szeretnék folytatni a kézműves tanfolyamok szervezését, leghamarabb 2022 őszén a Csoóri Sándor Alap támogatásával ez meg is valósulhat.

Kakuk Móni

fotó: Túri Fazekas Múzeum facebook oldala