II. adventi gyertyagyújtást követően a Mikulás is meglepte a gyerekeket érkezésével

Mezőtúrra is ellátogatott a Mikulás

„Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben.” (Juhász Gyula)

A 2021-es év adventi rendezvénysorozatának 2. vasárnapján számos család és baráti társaság látogatott ki a Petőfi térre. A kézműves vásárban kíváncsian kutattak ajándékok után a nézelődők, a jégpályán siklottak a korcsolyázni vágyók, a levegőben kürtöskalács, ánizsos, fahéjas forralt bor vagy épp sült húsok illatai terjengtek. A Mezőtúri Szépkorúak Hagyományörzők Klubja forró teával kínál mindenkit. Egy ötéves forma kislány sötétedéskor látni vélte, amint a városi karácsonyfa tetején lévő aranyozott csillagdísz elmosolyodott. Ezt a rendelkezésünkre álló forrásból csak megerősíteni tudjuk, hiszen a Mezőtúri Városi Televízió kamerán kívül megkérdezte erről a Mikulást, aki szintén szemtanúja volt a történteknek. Elmondása szerint a csillag csúcsdísz még álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen sokan várják Mezőtúron a karácsonyt.

Szűcs Dániel alpolgármester gyújtotta meg a második gyertyát a városi adventi koszorún és mindenkinek meghitt ünnepeket kívánt. Ezután Patkós Éva, a Mezőtúri Városi Óvodák intézményvezetője mondta el ünnepi gondolatait. Kihangsúlyozta, a legszebb időszak az óvodai időszakban az advent, hiszen több héten keresztül csempésznek fényt a mindennapokba. Karácsonyi díszeket készítenek, mézeskalácsot sütnek, zenélnek, közös izgalomban, mégis elcsendesedve. A következőkben a Petőfi Dalkör ünnepi műsora következett Karsai Krisztina vezetésével, akik fokozták az igazi meghitt hangulatot. Majd Vágó Bernadett mosolya varázsolt el kicsiket és nagyokat. Vágó Bernadett 15 éve a Budapesti Operettszínház tagja és egyik vezető színésznője. Olyan darabok köthetők a nevéhez, mint az Elizabeth, a Rómeó és Júlia, a Rudolf, a Szépség és a Szörnyeteg és a Marie Antoinette. 2007 óta Barbie ének-és magyar hangja. Számos Walt Disney karakter szólalt már meg csodálatos hangján: A Bűbáj Giselleje, A hercegnő és a béka Tiana hercegnője, a Kis hableány Arielje, és nem utolsó sorban a Jégvarázs Annája. A produkció végén feltűnt az ismerős, szeretetett, nagyon várt öreg, pocakos Mikulás! Egy kisfiú hangosan felsóhajtott. Tényleg, ő az, anya, ő a Mikulás! Nem érkezett üres kézzel, de valljuk be, igénybe vette a manók segítségét, akik addigra telepakolták a színpadot szebbnél szebb piros csomagokkal. A csillogó gyermekszemekből kiolvashattuk: csodák márpedig léteznek.

Kakuk Móni