Ifjúsági Klubot indít a város

Ifjúsági Klubot indít a város

A fiatalok kikapcsolódási lehetőségének bővítését célozza meg az a kezdeményezés, amelyet Szűcs Dániel alpolgármester indított el az év elején. Egy sikeres pályázat segítségével új eszközöket, játékokat sikerült vásárolnia a városnak, amelyeket a hamarosan meghirdetett időpontokban ki is próbálhatnak majd a fiatalok.

A Közösségi Házban fogjuk elkezdeni a klub működését februárban, ahol már elkezdődtek az előkészületek. A fiatalokat csocsóasztal, léghoki, Xbox, Play Station és különböző társasjátékok várják majd – tájékoztatott Szűcs Dániel, majd további részletek osztott meg a kezdeményezéssel kapcsolatban.

„Számomra fontos volt, hogy olyan kikapcsolódási lehetőséget próbáljunk biztosítani a mezőtúri fiataloknak, ahol szervezett és kulturált körülmények között tudnak kikapcsolódni. Egy olyan helyet szeretnénk létrehozni, ahová a szülő bátran elengedheti gyermekét, ahol közösségi felügyelet van, de mindenki jól érezheti magát. Fontosnak tartom elmondani, hogy a cél nem egy szórakozóhely üzemeltetése, az azt gondolom nem a mi feladatunk. Mi egy klubszobát, klubhelységet alakítunk ki, ami bízunk benne, hogy sokakat érdekelni fog. Az első visszajelzések nagyon pozitívak voltak, többen jelezték, hogy szívesen segítenek egy-egy tematikus hétvége megszervezésében is, legyen az kulturális, könyvtári, hagyományőrző foglalkozás, vagy épp egy csocsó-, JustDance-, vagy karaoke verseny. Hosszútávon egyébként nagyobb terveink is vannak a korosztálynak. Jó lenne a volt főiskola épületében egy nagyobb Ifjúsági Házat létrehozni pályázat segítségével, amiben sok lehetőséget látok, erről is szeretném kikérni a fiatalok véleményét.”

Az Ifjúsági Klub létrehozása mellett tehát elkészült egy a fiatalok véleményét felmérő kérdőív is, amely kitölthető online formában, valamint papíralapon is. Az online kérdőív a tájékoztatás szerint elérhető lesz a mezotur.hu oldalon, papíralapon pedig többek között a Közösségi Ház portáján is.

                                                                                                                      Kakuk Móni