Idén is díjaztuk kiemelkedő városunk kiemelkedő sportolóit

A hagyományoknak megfelelően Mezőtúr Város Önkormányzata minden évben megrendezi a Sportévzárót, amelyre idén december 5-én, 15 órakor került sor a Városháza Dísztermében.

A rendezvényen az egyesületek, valamint szakosztályok számot adtak az idén elért kimagasló eredményeikről.

Az ünnepségen Herczeg Zsolt polgármester úr köszöntötte a megjelent sportolókat, edzőket, sportvezetőket és szülőket. Ezt követően a Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és felkészítő tanárai által előadott színvonalas műsor fokozta az ünnepi hangulatot.

Szűcs Dániel, az Ügyrendi Bizottság elnöke, városi képviselő az est házigazdájaként olvasta fel a méltatásokat, míg a polgármester úr átadta a díjazottak számára készült plaketteket. Ezúton szeretnénk megköszönni a Príma Nyomda és Reklámstúdió Kft. munkáját.

2019 díjazottjai

MAFC Sportegyesület:

Labdarúgó Szakosztály

Balázs Bence, Takács Zsolt, Nagy Dominik, Papp Erik, Juhász Kornél, Juhász Olivér, Bíró Patrik és Balogh Zsigmond.

Mezőtúri AFC Férfi Kézilabda Szakosztály

Kovács Tamás, Tesényi Donát, Borsi Tibor János, Balogh Bence, Kun Zoltán, Hrncsarovits Richárd, Molnár Ákos és Muzsai Tamás.

Mezőtúri AFC Női Kézilabda Szakosztály

Lovas Lilla, Beregszászi Henrietta, Lakatos Zsófia, Patkós Rebeka, Tóth Renáta, Kecskés Dorina

Edzők: Négyesi Tünde, Mester Lajos

Mezőtúri AFC Ökölvivó Szakosztály

Mácsai Attila, Bányai Kitti Melinda

Edző: Dacher József

Mezőtúri AFC Tenisz Szakosztály

Selymes Péter

Juhász Réka

 

Mezőtúri Atlétkai Club

Rivasz Martin

Edző: Uzsoki János

Kick és Thai-Boksz Klub

Kerékgyártó Péter, Lajter Dorina, Kabai Zoltán, Földesi Szabolcs

Edzők: Hajós Sándor és Bíró László

Mezőtúri Wing Chun Kung Fu Harcművészeti Sportegyesület

Lakatos Csilla, Márki Réka, Borsi Vanda, Tóth Máté, Koma Márk, Szabó Nóra

Edzők: Pápai Károly

Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft.

Nagy Zoltán, Karsai Gréta, Karsai Réka, Ugrai Nikoletta, Papp Lili, valamint a 2004-es korosztályú vízilabda csapat képviselője

Edző: Csipes Andor

Ászok Judo Club

Bíró Nóra, Vékony Vilmos, Tóth Dorina, Kovács László, Tóth Richárd

Edző: Juhász Dávid

Mezőtúri Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és Óvoda-

Mezőtúri Református Diáksport Egyesület

Szabó Amina, Izsold Barbara, Bihari Zoltán, Karsai Krisztián, Bodnár Marcell, Eszes Szilárd, Iván Orsolya, Vágán Nikolett

Szabadidő Lovasok Egyesület

Papp Lili

Kner-TSE Társastánc

Tömösközi Kata Berta, Dankó Kende Péter

Edző: Meszlényi Viktória

Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége

Malavoti Marcell

Az elismerésekhez szívből gratulálunk, további szép sportsikereket kívánunk!

Szeretnénk köszönetet mondani azért, hogy megrendezhettük ünnepségünket Mezőtúr Város Önkormányzatának, a Mezőtúri Közművelődési és Sport KKN Kft-nek, a Mezőtúr Város Sportjáért Alapítványnak, az Intézményellátó Kft-nek az állófogadás elkészítéséért, illetve Pályi Nóra cukrásznak a tortáért.

 

Tóth Ádám

Közművelődési, sport és civil ügyintéző

További fotók megtekinthetők a Közösségi Ház Mezőtúr Facebook oldalán