I. Túri hagyományőrző fesztivál 2021

I. Túri Hagyományőrző Fesztivál

2021. szeptember 18-án került megrendezésre az I. Túri Hagyományőrző Fesztivál. A rendezvény minden programja ingyenesen volt látogatható az érdeklődők számára. A cél elsősorban az volt, hogy színes, érdekes programokon keresztül bemutassák a helyi hagyományainkat, a még ma is működő népi mesterségeket, különös tekintettel a halászatra. A rendezvény helyszínének a természet közelsége miatt az erre legideálisabb Ligeti-tavat, az annak szomszédságában található Erzsébet-ligetet, a mellette futó Fekete István utcát s az őt körülölelő Víztorony alatt található Fesztivál teret választották.

A délelőtt folyamán tehát a főszerep a horgászaté, a holtágainkban élő halaké volt. Már korán reggel kezdetét vette a horgászverseny, ahol közel 20 csapat szállt versenybe a trófeákért. Eközben a fesztivál téren óriás akvárium mutatta be a holtágainkban lévő élővilágot, valamint Boltizár Ottó halgazdálkodási szakmérnök érdekfeszítő előadását, bemutatóját tekinthették meg a látogatók a témában. Eközben a főzőverseny is folyt már javában, 12 bográcsos étel versengett az első helyért. Volt mi szem szájnak ingere, halászlé, pacal-, marha –, birka, de még muflon is került a tányérokra. A zsűrinek nem volt könnyű dolga a döntéskor. A skeetlövő pályán is már korán reggel megkezdődött a koronglövészet verseny, amelynek eredményhirdetésére délután került sor, melyről igazán értékes ajándékokkal tértek haza a díjazottak.

A rendezvényre látogatókat kézműves vásár fogadta a Fekete István utcában és a folyamatos színpadi programok mellett számos kísérő programból szemezgethettek. A kisgyerekes családoknak kellemes meglepetés volt az ingyenes lovaglási, sétakocsikázási lehetőség, amit a nap folyamán több alkalommal is igénybe vehettek. A FICSAK gyermekszigeten is hosszasan el lehetett időzni, hiszen az önkénteseknek hála díjmentes trambulin, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás várta a kisebbeket, nagyobbakat. Veres Gyula művész közreműködésével pedig az agyaggal ismerkedhettek a gyermekek és az elkészült alkotásokat száradás után hazavihették. A gyermeksziget önkéntes segítői saját teendőiket félretéve dolgoztak a közösségért ezúttal is, ami példaértékű. Köszönet érte Nyujto-Czeglédi Bernadettnek, Nyujto Alíznak, Bán Gergőnek, Erdélyi Annának, Csató Szabolcs Gábornak, Kötél Krisztiánnak, Gonda Ákosnak és nem utolsó sorban Pozderka-Korcsok Anitának a FICSAK Mezőtúr Alapítvány elnökének.

Az Erzsébet-ligetben ki lehetett próbálni az íjászatot és megismerkedhettünk a régi íjászati eszközökkel is. A „Legyünk együtt Ökosak” Öko sátorban a környezettudatosságé volt a főszerep. Szinte csodájára jártak a Sipos Gyula preparátor által létrehozott kiállításnak, látható volt többek között hiéna, zsiráf, róka, vaddisznó. Az érdeklődők számára a nap folyamán két alkalommal tartottak az Erzsébet- ligetben vadászkutya, illetve kutya bemutatót, Sándor János Vilmos valamint Biriszló Zsolt vezetésével.

A színpadi programokat a délelőtt folyamán Tóth Beáta és Zumba csapata nyitotta meg, melyet a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola fantasztikus műsora követett. Az eredményhirdetéseket horgász-, rajz-, főzőverseny már mindenki izgatottan várta, miközben a szarvasi Muslinca férfikar szórakoztatta vidám énekével a jelenlévőket.

Horgászverseny díjazottai: legnagyobb hal díja (3120 g) – Farkas Sándor, harmadik helyezett Kovács Alex- Suki Ádám csapata (4700 g), második helyezett lett Varga Bettina Ibolya – Takács Zoltán (5180 g), az első helyezett páros Farkas Sándor és Gomány István (7180 g).

A rajzverseny díjazottai óvoda kategóriában: különdíjat érdemelt a Gyermek-kert Óvoda Nyuszi csoportja, harmadik helyezett lett Fehér Anna Éva – Fehér Szófia Terézia, második helyezett lett Csuth Tolnai Máté, első helyezett díját vette át Sinka Lilla. Iskola kategóriában különdíjat érdemelt Rafael Antónia Maja és Guth Bianka Emma, harmadik helyezett lett Csató Letícia, második helyen végzett Fejes Anita, első helyezett lett Madura Lili.

Koronglövő verseny díjazottai: veterán kategóriában harmadik helyen végzett Takács László, második helyezett lett Csenkei Sándor, első díjat vehette át Farkas Mihály. Senior kategóriában harmadik helyen végzett Kéródi Zoltán, második helyet ért el Lurcza Tamás, első díjazott lett Dobra András. Női kategóriában harmadik helyet ért el Uzsoki Virág és Fejes Ildikó, második helyezet lett Uzsokiné Sőrés Krisztina, első djíat vehetett át Szabó Anita.

Hubertus kereszt arany fokozatát vehetett át a mezőtúri vadászati kultúra és annak hagyományaiban meghatározó személyként Beregszászi Zoltán, aki több évtizeden keresztül volt a Fekete István Vadásztársaság vadászmestere és Nagypál Ferenc, a Fekete István Vadásztársaság volt elnöke.

Ezt követően Kozák Júlia 2020. év kultúra díjjal kitűntetett énekes és Altsacht Gergely Fővárosi Operett Színház művésze, Honty-díjas énekes előadása következett, akik már felfokozták a hangulatot Szabó Ádám harmónikás, énekes fantasztikus produkciójára. Először mutatkozhatott be a nagyközönség előtt a 13 éves Rafael Zsaklin, aki csengő hangjával kápráztatta el a nagyérdeműt. Majd Christoph Consty lépett a színpadra, akit a Dalma Dance Clubos lányok szuper produkciói követtek. 19 órakor a nap fénypontja, a Magna Cum Laude zenekar élő nagykoncertje töltötte meg a fesztiválteret. A koncert végén pedig egy perc pihenésre nem volt idő, hiszen Bárány Attila forgatta a lemezeket. De ezzel a program még nem ért véget, hiszen helyi DJ-k DJZséé és Pekka, valamint a Discofriends b2b Zilak szolgáltatták a talpalávalót a közönségnek.

A rendezvény főszervezője a Kákafoki Horgász Egyesület volt.

A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult

meg.

 

További támogatók:

 

Mezőtúr Város Önkormányzata, Mezőtúri Közművelődési és Sport KN Kft., Mezőtúri Turizmusfejlesztési Kft., Mezőtúri Városfejlesztési Kft., Mezőtúri Ipari Park Kft., Mezőtúri Intézményellátó és Ingatlankezelő Kft., Mesterszállás, Mezőhék és Kétpó Község Önkormányzatai, Oil Oázis Kft., SZEBIK 2001 Kft., Túrfishing Webáruház és Horgászbolt, Túri Trafik Bt., Fénykő Vadásztársaság, FICSAK Mezőtúr Alapítvány, Mezőtúri Polgárőr Egyesület, Mezőtúri Szépkorúak Hagyományőrzők Klubja, Városi Nyugdíjas Klub,Henry Dunant Klub.

 

Kakuk Móni