I. Kutyafesztivál Mezőtúron

I. Kutyafesztivál Mezőtúron

 

Október 16-án tartották meg Mezőtúron, a Szabadság téren az I. Kutyafesztivált. A főszervező, Imrikovics Alexandra kutyakozmetikus nagy lendülettel hívta életre a hiánypótló rendezvényt és már a kezdetektől sok támogató, bíztató visszajelzést kapott. A célkitűzések azok voltak, hogy egyrészt változatos kutyás programokkal várják a gazdikat és érdeklődő, állatszerető családokat, másrészt, hogy sikeres adománygyűjtés valósuljon meg a helyszínen a Kóborka Túri Állatvédők KHE javára. Továbbá elképzelés volt az is, hogy a tájékoztató előadások, kutyaképzés bemutatók megtekintésével a szórakozás mellett új ismeretekkel is gazdagodhassanak a résztvevők.

A Szabadság teret szombaton kettőkor így elárasztották a kutyahölgyek és kutyaurak, akik cseppet sem voltak ebadták, szinte alig kaptak össze egymással. Fegyelmezetten sétáltak a gazdik mellett és várakoztak, ha kellett. A rendezvényt Herczeg Zsolt polgármester köszöntője nyitotta meg.

A Rex Mentőkutyás Egyesület bemutatója alatt is nyugodt maradt a csahos közönség, olykor egy-egy vakkantással jelezték, ha lenyűgözte őket a mentőkutya kolléga sikeres keresési akciója, de szorgosan csóválták a farkukat a kutyatánc (dog dancing) bemutató alatt is, és egyikőjük se zavarta meg zabolátlan szimatolással vagy ugrálással az előadást. Dr. Begazy Zsolt és Dr. Nagy Levente állatorvosok prevenciós előadása közben szépen gyűlt az adomány az átlátszó műanyagdobozban. Szorgosan készültek a csillámtetkók a gyermekek karján, de nem volt ára- a mintáért cserébe a szülők adakozhattak az árva négylábúaknak. A kutya szépségversenyre 36 jelentkező, a kutya ügyességi versenyre 16 gazdi regisztrált. Hosszas mérlegelés után a következő eredmények születtek: a szépségversenyen első lett Fehér Viktória Hayley nevű border coollie-ja, második lett Kiss Luca Fatime Marcang nevű rotteilere, harmadik lett Imrikovics Balázs Bodza nevű schnauzere. Az ügyességi versenyen szintén Fehér Viktória Hayley nevű border collie kutyusa lett az első, második helyezett Sós Rita Tessza nevű tacskója lett, a harmadik díj birtokosa Krucskó Adrienn Mia nevű schnauzere.

A rendezvény végéig, 70.170.- forint, 6 zsák táp, 1 doboz kutyaszalámi és 8 nagy kutyakonzerv gyűlt össze a Kóborka Túri Állatvédők KHE javára.

Kakuk Móni