Határon túl… a Vadvirág

Határon túl… a Vadvirág

2021. december 17- ként ünnepelték a marosvásárhelyi Fagyöngy Citerazenekar 10 éves jubileumi évfordulóját és 2021. december 18- án került megrendezésre Csittszentiván VIII. Nemzetközi Citerások Találkozója. Erre a két nívós találkozóra kapott meghívást a mezőtúri Vadvirág Népdalkör. A művészeti vezető Bíró László népzenetanár egyben társoktatója a Fagyöngy Citerazenekarnak. Az odavezető út hosszú volt, de sok szép látnivalóban bővelkedett. Megérkezésünket nagy szeretettel fogadták. Aznap este már sikeresen be is mutatkoztunk a Jubileumi évfordulón, ami a csodálatos Művészetek Palotájában zajlott. Ennek az épületnek többek között az a kuriózuma, hogy a szebbnél szebb termeinek falai kézzel festettek. Az est finom vacsorával és örömzenéléssel ért véget. Másnap délelőtt egy kis városnéző séta keretében megcsodálhattuk Marosvásárhely pazarul feldíszített, kivilágított főterét, valamint kellemes sétát tettünk a vártemplom kertjében.

Délután a Csittszentiváni Tollas Jenő Művelődési Otthon adott teret a VIII. Nemzetközi Citeratalálkozónak. A fellépők színvonalas műsorát hallgatva itt is csodálatos élményekben volt részünk. Műsorunkban mezőtúri népdalcsokrokat énekeltünk, ezzel is öregbítve városunk zenei népdalkincsét. A „hivatalos” találkozó után egy felejthetetlen este várt ránk. Citera- és énekszó mellett elevenedtek fel régi barátságok és kötődtek újak.

Még meg kell említenünk a szálláshelyünket, ami a Pensinnea Gassi Panzió volt, amit egy csodálatos és szeretetre méltó magyar házaspár működtet. Leírhatatlan és mérhetetlen a kedvesség és a szeretet, amiben részesítettek bennünket. Köszönet érte.

Vasárnap délelőtt még meghívást kaptunk a Jeddi Református Templomba, a negyedik adventi gyertyagyújtás alkalmából celebrált istentiszeletre. Itt betlehemi énekekkel örvendeztettük meg a híveket.

Indulásunk előtt még várt ránk egy isteni csorba-leves ebéd. Utána szomorúan, de teli élményekkel búcsúztunk a kedves barátainktól a viszontlátás reményében.

Molnár Márta