Hamarosan új játszótéri játékoknak örülhetnek a mezőtúri gyerekek_

Jelenleg is zajlanak a kivitelezési munkálatok, amelynek köszönhetően a kisgyermekes családok napokon belül birtokba vehetik a megújult játszótereket Mezőtúron. Önkormányzati és képviselői forrásból három játszótér kap új játékelemeket településünkön. Nyolc és fél millió forintból teljesen új típusú játszótereket alakítanak ki, amelyek megfelelnek majd minden Európai Uniós szabványnak.

Batta Attila Viktor alpolgármester úr elmondta, hogy a kertvárosban egy új játszóteret építenek, amely közösségi térként is szolgál majd a lakosok számára. A beruházás második ütemeként sporteszközök is elhelyezésre kerülnek, melynek köszönhetően a sport szerelmeseinek a kertvárosban is lehetőségük nyílik egy kis mozgásra.
A Szabadság téri kis játszóteret (a Magyar utca felőlit) is megújítják, ugyanis több ott lakó jelezte, hogy szükség lenne a kisebb gyermekek számára is egy játékparkra, hiszen ez sokkal biztonságosabb lenne számukra, mivel a nagyjátszóteret inkább a nagyobb gyermekek használják. További cél, hogy a játékok mellett folyamatosan fejlesszék ezt a teret, a jövőben pihenőpadokat is elhelyeznek majd. A lakosok pedig azt ígérték, hogy virágokkal fogják megajándékozni ezt a játszóteret.
A kivitelezési munkálatok a Komló utcában is javában zajnak, ahol kialakításra kerül egy új játszópark a gyermekek és a családok nagy örömére.

Veres Nikoletta

Mezőtúr és Vidéke