Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 21. Túri Találkozója

A Mezőtúri Szivárvány Népzenei Egyesület december 15-én megtartotta a Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 21. Túri Találkozóját.

Az eseményre mint minden évben számos településről érkeztek szólisták és zenekarok. A fellépőknek lehetősége nyílt ez alkalommal is KÓTA Aranypáva Népzenei minősítőn részt venni. Így a produkciókat egy négy tagú zsűri előtt adták elő a versenyzők. A zsűriben helyet foglalt Dr. Lengyel Erzsébet a megyei KÓTA elnöke, Karapancsevné Jász Ildikó a Bárdos Lajos Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, Varga Evelin a KÓTA népzenei titkára és a zsűri elnökeként Birinyi József népzenekutató, a KÓTA társelnöke.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere is. Beszédében köszönetét fejezte ki azon munkáért, melyet az egyesület egész évben végez.

Polgármester úr köszöntője után egymást követték a nap fellépői. Miután mindenki előadta produkcióját a zsűri elvonult meghozni a döntést, közben pedig az Ahhozképest Népzenei Együttes szórakoztatta a közönséget. A táncházzal tarkított kiskoncert után a vendégek a Gyöngyhalász Étteremben fogyaszthatták el az ebédet. Majd miután mindenki visszaérkezett az iskolába, kihirdetésre kerültek a minősítő eredmények és minden fellépő átvehette a megérdemelt oklevelet, valamint az egyesület kis ajándékát.

A Gyermek és Ifjúsági Citerazenekarok 21. Túri Találkozóján a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – a KÓTA Aranypáva népzenei minősítő rendszerében az alábbi mezőtúri eredmények születtek:

– Szabó Ákos citeraszóló: térségi minősítő DÍCSÉRETES fokozat,

– Patkós Dániel – Patkós Sándor citerakettős: országos minősítő ARANYPÁVA fokozat,

– Fejes Balázs citeraszóló: országos minősítő ARANYPÁVA fokozat,

– Túri Zsiványok citerazenekar: országos minősítő ARANYPÁVA fokozat,

– Daloló Pacsirták a Túri Zsiványok kíséretével: országos minősítő ARANYPÁVA fokozat.

Az eredményekhez szerkesztőségünk is szívből gratulál!

Az egyesület köszönetét fejezi ki a Kossuth úti Általános Iskola vezetőségének, hogy 2019-ben is befogadta az eseményt, hiszen idén is a Kossuth Lajos Magyar – Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola aulájában került sor a találkozóra.

>> Teljes méret <<

Bodor Márti