Főszerepben a kerékpározás

Az Európai Autómentes Napot 1998 óta minden évben szeptember 22-én tartják meg, amelyhez idén városunk is csatlakozott.  Mezőtúr Város Önkormányzata ugyanis sikeresen pályázott az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. kiírására, melynek köszönhetően az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Naphoz kapcsolódóan kerékpáros programok valósultak meg a településen.

Szeptember 22-én az Ősz-Ülő keretén belül az önkormányzat megbízásából a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. együttműködve a Pro-Túrral több olyan programmal várta az érdeklődőket, ahol a kerékpározás kapta a főszerepet.
10 órakor kerékpáros teljesítménytúra indult útjára a két útvonalon. A kisebbek a Kézműves Házból indultak és egészen a Syngentáig kerékpároztak, majd a teljesítést igazoló pecsét begyűjtése után visszabicikliztek a kiindulópontra, a nagyobbak úti célja a Hercegasszony Birtok volt, ezután ők is a Kézműves Házba érkeztek vissza.
A programok a délutáni órákban is folytatódtak kerékpáros ügyességi vetélkedővel, valamint kerékpár bemutatót is tartottak és még egy kresztesztet is kitölthettek az érdeklődők.
A nap folyamán senki sem távozott üres kézzel, hiszen ajándékokkal várták a résztvevőket, továbbá két szerencsés egy-egy kerékpárral gazdagodott, hiszen a résztvevők között biciklit sorsoltak ki.  Köszönjük a Protúr, valamint Bíró László és Forgó István segítségét, illetve a két állomás – Hercegasszony Birtok, Syngenta Magyarország Kft. – vezetőinek közreműködését.

beszámoló