Folyamatosan fejlődik a Városi Sportcentrum

Az 1960-as években döntött úgy az akkori városvezetés, hogy új, korszerű sportlétesítményt épít a városban a Szolnoki úton. Tervezéssel a kor legtehetségesebb sportpálya tervezőjét Judik Zoltán bízta meg. Az 1969-ben átadott létesítmény a környék legkorszerűbb, legmodernebb sportpályái közé tartozott. Gyakran öltöztek „ünneplőbe” a küzdőterek a járási és munkahelyi sportnapok alkalmával.  A hetvenes években helyszíne volt a labdarúgó IBV-nek, Ifjúsági Labdarúgó Európa Bajnokság selejtezőinek és a Hadsereg Bajnokság atlétikai döntőinek is. A lőtéren sok fiatal tanulta meg a fegyverhasználat szabályait versenyszerű körülmények között. 1979-re elkészült a sportcsarnok Dél-kelet Magyarország egyetlen ekkora méretű fedett tornaterme volt. A környéken csak Szolnokon és Debrecenben volt ekkora létesítmény. Itt látták vendégül NB I-es a Békéscsabai Előre kézilabdásai bajnoki mérkőzésekre ellenfeleiket, többek között a Budapesti Honvédot, Elektromost.  1988-ban a Nyári Olimpiai Játékok előtt, a Szovjetunió – Koreai NDK kosárlabda mérkőzés nyújtott maradandó élményt a város sportot szerető lakosságának.

Az eltelt idő megviselte a szabadtéri küzdőtereket, főépületet és a sportcsarnokot egyaránt. Kisebb – nagyobb karbantartások, fejlesztések folyamatosan zajlottak, de anyagi források hiányában ez nem volt elegendő. A 2000-es évek elején új korszerű világítótestek lettek felszerelve az épületben, energiatakarékos fűtőrendszer lett beépítve valamint Graboplast borításra lett kicserélve a sportcsarnok elhasználódott parkettája.

Az 2011-ben beindított Sportfejlesztési Programok új lehetőséget teremtettek Mezőtúron az utánpótlás-nevelésben és a sportlétesítmények fejlesztésében egyaránt. Az utánpótlás-nevelésben a látvány csapatsport szakosztályok évről-évre benyújtják programjukat a Szakszövetségekhez, míg az atlétikai, judó, ökölvívó sportágak közvetlenül kapnak szövetségi támogatást. A MAFC Sportegyesület 2013-ban saját beruházásaként, 14,6 millió forintból megépítette a 24 x 44 méteres műfüves labdarúgó pályát, amely nagyon népszerű a lakosság és a sportolók körében. Az MLSZ támogatásával 2016-ban felújításra kerültek a sportolók kiszolgálására szánt helyiségek. Kicseréltük a vizesblokkok és öltözők víz és szennyvíz csőhálózatát, szerelvényeit. A falak és a járófelületek új csempe és járólap borítást kaptak, a falfelületek tisztasági festést. Az alsószint folyosóján a főfalnál és a hozzá kapcsolódó válaszfalnál salétrom és talajvíz elleni szigetelést újítottuk fel.  A beruházás 10 millió forintba került és az idelátogató vendégek szerint látványos fejlesztésen mentünk keresztül. Nem sikerült teljes egészében felújítani minden helyiséget, de a kerestük a lehetőséget a továbblépéshez.

A MAFC 2018-ban sikeres pályázatot nyújtott be a Magyar Kézilabda Szövetséghez, amelyben a sportcsarnok kopolit üvegének hőszigetelt ablakokra való kiváltását 80 m hosszúságban, a főépület alsó szintjén a folyosó és a kiszolgáló helyiségek, raktárak és a bírói öltöző szenny és folyóvíz hálózatának a cseréjét és burkolását, festését jelölte meg. A főépületben a főfalakon kicserélésre került hőszigeteltre több mint 50 nyílászáró.  A labdarúgó pályák felújításra kerültek. Öntöző kutat fúrattunk és a pályák automata öntözőrendszerrel lettek felszerelve.  A főépület és a sportcsarnok felújítási munkái 2018 decemberében indultak és 2019 áprilisában fejeződtek be.

A pályázatban szerepelt még egy NILFISK elektromos padlótisztító gép, amely megkönnyíti és felgyorsítja a sportcsarnok takarítását. A beruházás és a gép beszerzés 30 millió forintba került melyhez a 30 százalékos önerőt a városunk Önkormányzata biztosította.

A főépület átadásánál kiépített lépcsőfeljáró vasszerkezete korrodálódott, a korlátja tönkrement.

Az udvarban, a járdát a fák gyökerei megemelték használata balesetveszélyessé vált. A Mezőtúri Közművelődési és Sport K.N. KFT. a 2019. évi költségvetésének a terhére felújítatta a bejárati lépcsőt és az aszfaltozott járda helyére viacolor  járdát építetett.

Nagy örömünkre ebben az évben a tenisz szakosztály újraszerveződött. A TOP CLLD Konstrukció pályázatának kerületén belül négy teniszpálya felújításra kerül a mintegy 50-60 fő sporttársunk nagy örömére. Várhatóan a felújítások, beruházások itt nem állnak meg. A hangtechnikai fejlesztésre már megvan az elnyert támogatás. Keressük a pályázati lehetőséget a főépület külső falainak és a tetőszerkezetének a hőszigeteléséhez.

 

Célunk tehát az, hogy az oly sokak által szeretett és kedvelt Városi Sportcentrum folyamatosan fejlődjön.

Barta Gyula

sportágazat vezető