Foltvarró Kiállítás és találkozó Mezőtúron

Foltvarró Kiállítás és találkozó Mezőtúron

Október 1-jén ünnepélyes, jubileumi kiállítás megnyitóval kezdődött a mezőtúriak programsorozata. A Vivace kamarakórus színvonalas műsorát Berczeliné Boldog Mária megható ünnepi beszéde követte, majd Herczeg Zsolt, Mezőtúr város polgármestere mondott szép köszöntőt. Bordács László a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője méltatta a szakkör 20 éves tevékenységét.

Varga Kálmánné Ibolya a Túr-Tú szakkör alapítója és jelenlegi vezetője megköszönte a kedves szavakat, és visszaemlékezett a 20 évre, elmondta, mi mindenben volt része a csoportnak a 20 év alatt. Folyamatosan gyarapítják a tudásukat, a szakmai rendezvényeken, kirándulásokon valódi közösséggé kovácsolódtak, többen ma már igazi mesterremeket készítenek foltvarrott technikával. Megköszönte az Önkormányzat és a Közösségi Ház mindenkori segítő támogatását.

A hivatalos ünnepség után a Tűvarázslók csoport tagjai tortával köszöntötték a születésnapos Túr-Tű szakkör tagjait.

Másnap, okt. 2-3-án hatvan foltvarró találkozott Mezőtúron a 20 éves születésnapját ünneplő Túr-Tű Foltvarró Szakkör, és az újonnan alakult, de már 2 éve együtt varró Tűvarázslók Foltvarró Baráti Kör közös rendezvényén, a Mezőtúri Foltvarró napokon. Az Alföld, Észak-Magyarország, Kelet-Magyarország városaiban működő csoportok tagjai, valamint Dunántúlról érkezett foltos barátok töltöttek el két tartalmas, élmény dús napot a mezőtúriakkal.

Varrtak csodaszép takarókat vendégoktató, a budapesti Kacsuk Évi irányításával. A Közösségi ház emeleti termeiben műhelymunka, ötletbörze zajlott a házigazdák vezetésével.  Lehetett hátizsákokat, dinnyeszelet neszesszert varrni, volt kalandozás a crazy világában, de akik szeretnek kézzel varrni, ismerkedhettek több technikával, (pl. millefiori) , de sok jó ötlettel készültek a vendégeink is.

A vasárnapi nap fő attrakciójaként játszottunk egy jót Kacsuk Évivel és a tyvkkel. ( Egy hőre alakítható, varrható festhető vízálló anyag. ) Fülig festékesen, de jókedvűen, nevetve készítettünk szuper dolgokat , kitűzőket a tyvekből.  Ahogy illik, a Magyar Foltvarró Céh  elnöke,  dr. Kalydy Antónia ebben is példát mutatott.(Ő festékezte össze legjobban magát.)   J

Sok foltvarró társsal rég találkoztunk, ez érződött a vidám, szeretet teljes hangulaton, egy szóval örültünk egymásnak.

Köszönjük minden résztvevőnek, közreműködőnek, hogy együtt tartalmassá, emlékezetessé sikerült tennünk ezeket a napokat.

Továbbra is várjuk a foltvarrás iránt érdeklődőket foglalkozásainkon a Közösségi Házban,

Túr-Tű szakkör:    keddi napokon 14-16 óráig

Információ: Varga Kálmánné

Tűvarázslók Foltvarró Baráti Kör: szerda 16-18 óráig

Információ:  Rácz Margit

Rácz Margit -Tűvarázslók Foltvarró Baráti Kör