FICSAK Mezőtúr Alapítvány – „Sportoljunk együtt egészségünkért” 2021. október 21.

2021. október 21-én a FICSAK Mezőtúr Alapítvány a Városi Sportcentrumban közel 1000 gyermeket mozgatott át a „Sportoljunk együtt egészségünkért” projekt keretében, melyhez a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2020-01533 projekt azonosítószámon elnyert sikeres pályázat forrása nyújtott anyagi hátteret.

A projekt célja a helyi sportágak bemutatása, népszerűsítése és ezek mellett az egészséges életmódra nevelés volt. Ez egy remek alkalomnak bizonyult arra, hogy a gyerekek a városban működő sportágakat kipróbálhassák és az élmények hatására a jövőben kedvet kaphassanak az aktív sportolásra. A programon mezőtúri nagycsoportos óvodások és általános iskolások vettek részt, akik a magas létszám miatt négy turnusban érkeztek.

A nap kezdetén az első, mintegy 200 részvevő gyermeknek és kísérőiknek Pozderka-Korcsok Anita, a FICSAK (Fiatal Családosok Klubja) Mezőtúr Alapítvány elnöke mondott köszöntőt, majd Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, az Invictus Úszó és Vízilabda SC szakmai igazgatója tartott inspiráló előadást. Csordásné Fejes Renáta reggeli vidám zumbával mozgatta meg a látogatókat. Ezután kedv szerint kipróbálhatóak voltak a helyi sportágak, úgy, mint labdarúgás, kézilabda, úszás-vízilabda, atlétika, ökölvívás, asztalitenisz, tenisz, Kung Fu, Thai Box, Judo és a bemelegítésre egy trambulin is rendelkezésre állt. Minden gyermek kapott belépéskor egy ásványvizet és egy ajándék tornazsákot, megtöltve az információs anyaggal, ami részletezte a bemutatkozó sportágak neveit, elérhetőségeit.

A nap folytatásában a második turnus részvevőit köszöntötte Szűcs Dániel, Mezőtúr város alpolgármestere, a MAFC férfi kézilabda szakosztály elnöke. Ezt követően figyelemfelkeltő és impulzív előadást tartott a Mezőtúrról származó Tokács Anikó testnevelő tanár, kézilabda edző, majd a balett és társastánc tanszak bemutatója kápráztatta el az óvodásokat és kisiskolásokat.

Délben Herczeg Zsolt, Mezőtúr város polgármestere, a Mezőtúri AFC Spartacus Sportegyesület elnöke köszöntötte a harmadik csoport tagjait. Farkas József, a szintén mezőtúri születésű sikeres ökölvívó szakedző, az UTE edzője tartott motiváló beszédet a város főként 7. és 8. osztályos tanulóinak. A Mátrix Fitness SE lélegzetelállító bemutatója után szintén kipróbálhatóak voltak a sportágak.

A negyedik turnus programja Barta Gyula, a Városi Sportcentrum vezetőjének köszöntőjével, a mezőtúri sportélet elméleti bemutatásával kezdődött, majd a mezőtúri születésű, több mint 40 éve a futball területén tevékenykedő Nagy Mihály labdarúgó szakedző, utánpótlás – nevelő szakember ösztönző előadása következett. A Dalma Dance Klub szemet gyönyörködtető táncosainak műsora után ismét bemutatkoztak a mezőtúri sportágak, több helyszínen: a csarnokban, a műfüves pályán, az atlétikai pályán, és a 2021- ben felújított teniszpályán.

Fantasztikus volt látni az egész nap folyamán boldog, mosolygós, aktív gyermekeket, akik érzékelhetően nagyon jól érezték magukat a rendezvényen.

Kakuk Móni