Elek Tímea alkotásai Budapesten

Idén második alkalommal rendezték meg a RUG ART FEST kiállítást október 8-a és 22-e között a Bálna Budapest, első emeleti Makett termében. A kortárs szőnyegszövő művészeti fesztiválra a mezőtúri Elek Tímea tervező és szövő is meghívást kapott.

A budapesti rendezvény célja, hogy bemutassa a kortárs magyar szőnyegtervezők legújabb kollekcióit, lakástextil termékeit. A szervezők a fesztivál megszervezésével szeretnék felhívni a figyelmet a szőnyegtervezés szépségeire, lehetőségeire, a magyar szőnyegtervezők magas színvonalú termékeire. A tárlaton 60 alkotó mutatkozott be, akik között Tímea saját tervezésű és szövésű szőnyegei is láthatóak voltak. A mezőtúri tervező elmondta, hogy édesanyjától tanult szőni, aki a mai napig mellette áll mindenben, biztatja őt. Budapesten a Bálnában a textilművészek között mutathatta be csodás munkáit és ezzel együtt azt is, hogy Mezőtúr nagy értékű, népművészeti iparterméke a túri szőnyeg, ami a Badár díszedények mellett öregbítette városunk hírnevét.