Éjszakai Sportnap

Július 2-án, szombaton rendeztük meg éjszakai sportnapunkat. A rendezvény a nappali forróság után vette kezdetét, ahol 3 sportág jelent meg. A teniszezõk baráti játékra invitálták játékosaikat, a teke és a labdarúgás sportágban pedig versenyzésre nyílt lehetõség.

Az eseményt Szûcs Dániel Mezõtúr város alpolgármestere nyitotta meg, aki aktívan is részt vett az estén, a PONT SE focicsapat tagjaként. Labdarúgásban 6 csapat vetette bele magát a küzdelembe. Végig sportszerû mérkõzések folytak a pályán, izgalomban nem volt hiány. Végül a Nynfus Corporation csapata került ki gyõztesen, a Brigantik gárdáját maguk mögé utasítva. A tekések versenye is izgalmasan telt, egy nagyon jó hangulatú bajnokságot láthattak a kilátogatók, ahol a nyertes a Nyugisok csapata lett.

Az est folyamán a talpalávalót DJ Lévay szolgáltatta. A „Cselekvõ közösségek támogatása a „Kunhalmok” menti településeken” nevû pályázatnak köszönhetõen ásványvizet, zsíros kenyeret fogyaszthattak el a résztvevõk, illetve remek díjazásban részesültek a jó eredményt elérõk.

Köszönöm a részvételt minden játékosnak. Azt gondolom ismét remek hangulatú estét tölthettünk el közösen. Valamint köszönöm azok munkáját, akik bármilyen formában hozzájárutltak a rendezvény sikeréhez!

Dóczi Norbert

Fotó: Bodor Márti