Egyeztetés a Magyar Tenisz Szövetség vezetőivel

Egyeztetés a Magyar Tenisz Szövetség vezetőivel

Herczeg Zsolt polgármester és Szűcs Dániel alpolgármester november 17-én vendégül látták a Magyar Tenisz Szövetség fejlesztési igazgatóját Bardóczky Kornélt és a szövetség szakmai igazgatóját Sávolt Attilát. A megbeszélésen szó volt a Városi Sportcentrumban található egyik teniszpálya lefedéséről (téliesítéséről) és a jövőbeni együttműködési lehetőségekről is. Herczeg Zsolt a találkozón kiemelte, egyre többen, köztük sok fiatal választja ezt a sportágat Mezőtúron. A cél az, hogy az év minden napján biztosítani tudja a város a sportoláshoz, ez esetben a teniszhez szükséges megfelelő körülményeket.

A mezőtúri teniszezők képviseltében Havasi Sándor és Horváth Róbert is jelen volt a tárgyaláson.

A közelmúltban, egy pályázati lehetőségnek köszönhetően négy teniszpálya felújítása valósulhatott meg, továbbá két pályán korszerű LED világítás biztosítja, hogy sötétedés után is zavartalanul sportolhassanak a teniszezők.

Kakuk Móni