Egy élet munkájának elismerése – Dr. Matuska László

Egy élet munkájának elismerése

 

Bár a pandémia miatt más időpontban, de 2020-ban is kiosztásra kerültek a különböző állami kitüntetések, melyről azért fontos beszámolnunk, mert a 138 kitüntetett között  a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Mezőtúri Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának nyugalmazott osztályvezető főállatorvosa, magas színvonalú munkája elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkeresztben részesült. Ő dr. Matuska László.

Kérem, engedjék meg a személyes hangvételt a Kedves Olvasók. Laci bácsit gyermekkorom óta ismerem, számtalanszor kértük segítségét háziállataink egészségét tekintve, és tudása, tapasztalata ellenére mindig alázattal, a maga barátságos szerénységével érkezett hozzánk. Arra a kérdésemre, mit jelentett számára a Magyar Ezüst Érdemkereszt, elmondta: pályája során számos elismerésben részesült, de mikor megkapta a felterjesztést, igazán meglepődött. Emlékezetes esemény volt számára, hogy 100 résztvevővel, ünnepélyes keretek között átvehette a köztársasági elnöktől kapott kitüntetését.

  • Lehettem olyan 5. osztályos, amikor megfogalmazódott bennem: állatorvos szeretnék lenni. Így ennek megfelelően szakgimnáziumba mentem tovább tanulni, majd onnan egyetemre. – meséli. – Sose volt könnyű ez a szakma, mégis mindig jó volt, mert azt csinálhattam, amit szeretek.

Dr. Matuska László munkája során többször tovább képezte magát, és máig rendkívül elfoglalt, hiszen aktívan dolgozik, ahogy mondja is: – amíg bírom fizikálisan, egészséggel, addig csinálom.

Beszélgetésünk alatt többször hangsúlyozta, nagy dolog számára a kitüntetés, de még nagyobb elismerés az a mondat, mely az Ezüst Érdemkereszt mellé kapott oklevelen szerepel: „…több évtizedes állatorvosi pályája, valamint élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi területen végzett magas színvonalú munkájáért…”

Dr. Matuska László, kedves Laci bácsi, szerkesztőségünk nevében szívből gratulálunk, és további jó egészséget, tartalmas életet, munkájához még több erőt kívánunk!

 

Miskolczi Adrienn