Mezőtúr egyik büszkesége: Elek Tímea Jolán
A Magyar Kézművesség-2019, valamint II. Rákóczi Ferenc és kora-kézműves szemmel című nyári országos pályázat eredményhirdetésére 2019. augusztus 12-én került sor a Duna Palotában. ARészletek
A Magyar Kézművesség-2019, valamint II. Rákóczi Ferenc és kora-kézműves szemmel című nyári országos pályázat eredményhirdetésére 2019. augusztus 12-én került sor a Duna Palotában. ARészletek
Mezőtúr Város Önkormányzata konzorciumi együttműködési formában Mezőtúr Fejlesztéséért Helyi Közösség elnevezéssel támogatásban részesült a TOP CLLD pályázati konstrukció keretein belül. Az elnyert támogatás összegeRészletek
Idén nyáron júliusban és augusztusban is három alkalommal ülésezett Mezőtúr város képviselő-testülete. A soros nyilvános és zárt ülést augusztus 29-én tartották meg. Herczeg ZsoltRészletek
Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Mezőtúr Város Önkormányzata az Államalapítás ÜnnepeRészletek
Ferenc pápa Csíksomlyóra látogatott június 1-jén. Sokan útnak indultak a világ különböző országában élő magyarok közül, hogy személyesen is részt vegyenek az erdélyi magyarságotRészletek