Ahol a zene és vers találkozik, megszületik a csoda

Ahol a zene és vers találkozik, megszületik a csoda

A Magyar Költészet Napját 1964 óta ünnepeljük Magyarországon, József Attila születésnapján, április 11-én.

Idén, mi, a Közösségi Ház kollektívája sem szerettünk volna lemaradni a versünnepről, így április 11-ére a jurta terembe invitáltuk a kedves Érdeklődőket. A műsort a Túri Olvasókör Egyesület – Kalóczkai Sándorné és Patkós Éva – nyitotta meg szavalataival. Az eseményen Szűcs Dániel Mezőtúr város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, valamint köszönte meg a meghívott művészek, előadók közreműködését.

A versek, megzenésített versek világába a Felvidékről érkezett Akusztik Quartett kalauzolt el bennünket. 2014 tavaszán még trióként indult a formáció, amelyet Zsapka Attila, Sipos Dávid és Vadkerti Imre alapított. Kezdetekben még általános és középiskolákba vitték el az általuk is népszerűsíteni kívánt stílust, majd idővel esti koncerteket is adtak számos helyen. A formációt 2016-ban Harmonia díjjal jutalmazták, amely a Felvidéken élő zenészek legrangosabb díja. Majd 2020-ban megjelent az első albumuk, Európa csücskén címmel, Böröczki Mihály szombathelyi költő megzenésített verseivel.

Koncertjeik a kötetlen, jó hangulatú örömzenélésről szólnak, énekelt versek és az értékes, lassan már feledésbe merülő legendás magyar dalok, dallamok megőrzéséről. A dalok élő hangszerek kíséretében hangzanak el, a trióhoz szívesen csatlakoznak olykor zenész barátok is, így volt ez a mezőtúri műsor alkalmával is, így a tiróból quartett lett. A felállásban: Sipos Dávid szaxofon, Zsapka Attila gitár és ének, Vadkerti Imre gitár és ének, Jánoska Tibor zongora.

Tapasztalatom szerint, ahol a zene és vers találkozik, ott megszületik a csoda. Ezt a gondolatomat tükrözte az is, hogy a műsor végén a teltházas közönség minden tagja álló vastapssal jutalmazta előadóinkat. A műsor alatt közösen énekeltünk, vagy épp tapskísérettel a zenekar tagjai lehettünk és bizony volt, amikor a könnyeinket törölgettük. A zenei utazáson az érzelmeink is kirándulni indultak a dalok ritmusával.

Zsapka Attila és Vadkerti Imre egy másik formációval néhány évvel ezelőtt már volt vendégünk, de biztos vagyok abban, hogy visszatérnek még városukba.

Köszönjük a magyar verseket, köszönjük vendégeink színvonalas előadását és köszönjük a közönségnek, hogy velünk tartottak.

Bodor Márti