Advent első vasárnapja

Advent első vasárnapja

 

2020-ban az adventi várakozás sem a megszokott módon zajlik. Idén sajnos kevesebb alkalmunk nyílott a személyes találkozásokra. Igyekeztünk több eseményről online megemlékezni.

A jelenlegi járványügyi szabályokat betartva az adventi vasárnapok alkalmával is a televízió, illetve az internet adta lehetőségeket használjuk ki. Bízunk abban, hogy így is szebbé tudjuk tenni Önök számára is az ünnepi készülődést.

Advent első vasárnapján, november 29-én 17 órakor kezdődött az online műsorunk. Az advent fontos kelléke az adventi koszorú, melyet Mezőtúr Város Önkormányzata ez évben is elkészíttetett; ezt­ rendhagyó módon az egyházak képviselői templomaikban áldottak, szenteltek meg.

Az Evangélikus Egyház nevében Fülöp Mónika lelkész, a Mezőtúri Református Egyház nevében Mihalina László lelkészelnök áldotta meg a város adventi koszorúját, valamint a Mezőtúri Katolikus Egyház nevében Ondavay Tibor pápai prelátus szentelte meg a városi adventi koszorút.

Az első gyertyát Szűcs Dániel alpolgármester gyújtotta meg és a televízió-képernyőjén keresztül kívánt mindenkinek jó egészséget, valamint békés várakozást. Az ünnepi hangulatot növelve Nagy Zoltánné a Mozgáskorlátozottak Egyesülete Mezőtúri Csoportjának vezetője, aki adventi gondolatait osztotta meg városunk lakosságával. Visszaemlékezésében betekintést nyerhettünk abba is, hogy hogyan élte meg a karácsonyt gyermekként.

A továbbiakban a Közösségi Ház munkatársai állítottak össze egy kis adventi műsort.

Bízunk abban, hogy az első adventi vasárnapon örömmel fogadták ünnepi adásunkat.

Elindult az élő adventi kalendárium elnevezésű programunk is, amely keretében elsejétől 24-éig a város különböző pontjain, magánházak és intézmények ablakaiban villannak fel az aktuális napokat jelző számok. A Közösségi Ház Facebook oldalán minden nap közétesszük, hogy adott napon merre kereshetik a kivilágított sorszámokat.

 

Tartsanak velünk a képernyőkön keresztül a további eseményeinken is, az adventi gyertyagyújtásokat követhetik minden vasárnap 17 órától a Facebookon, valamint a Városi Televízió adásán keresztül.

 

Mindenkinek békés adventi készülődést és jó egészséget kívánnak a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. dolgozói.

 

Bodor Márti