Gyertyagyújtás advent első vasárnapján

Adventnek – a karácsonyt megelőző négy hetet – Jézus eljövetelére való készülődést, a várakozást, a remény időszakát hívjuk. Advent első vasárnapjával kezdődik az ünnepi készülődés, ami egyben az egyházi év kezdetét is jelenti.

Több szokás, hagyomány is kapcsolódik az adventi hetekhez. Az advent fontos kelléke, az adventi koszorú a XIX. századból származik. Mezőtúr városának az elmúlt években kialakult a saját hagyománya az adventi időszakra. A négy ünnepi vasárnapon a város különböző pontjaira invitálják a szervezők a lakosságot egy közös ünneplés reményében.

A 2019-es év első adventi vasárnapján a Városháza Díszterme adott otthont az eseménynek, ahol a történelmi egyházak képviselői áldották és szentelték meg a városi adventi koszorút, melynek első gyertyáját Herczeg Zsolt Mezőtúr város polgármestere gyújtotta meg. Majd Bodorik Sándor nyugalmazott könyvtáros osztotta meg a közönséggel adventi gondolatait.

A műsort a Teleki zenekar, a Teleki Énekegyüttes és a Városi Pedagógus Énekkar adta. A zenekar tolmácsolásában egy Kimnowak és egy Pink Floyd számot hallgathattunk meg, amelyet Bán Lőrinc gitárjátéka követett egy Stanley Myers dallal, majd a vers és a zene találkozását figyelhettük meg Papp Róza és Bán Lőrinc előadásában. A műsor második felében az Teleki Énekegyüttes és a Városi Pedagógus Kórus hozta el nekünk a különböző nemzetek adventi dalait. A műveket Kugyela Anna tanárnő gyűjtötte egy csokorba. Az előadást egy közös éneklés zárta.

A műsort követően Herczeg Zsolt polgármester úr kapcsolta fel a Városháza ünnepi díszkivilágítását.

Köszönjük a közreműködők részvételét és köszönjük, hogy ilyen sokan velünk ünnepeltek.

Bodor Márti