A tudatos döntésért- felsőoktatási pályaválasztási nap a Telekiben

A tudatos döntésért- felsőoktatási pályaválasztási nap a Telekiben

A Telekiben január 6-án egy pályaválasztási nappal indult az év. Majoros Gergely, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója elmondta, az iskolában több éves hagyománya van, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a pályaorientációval kapcsolatos kérdésekre. A rendezvényt az hívta életre, hogy ebben az időszakban rendszeresen megkeresték őket főiskolákról, egyetemekről, akiknek képviselői szerettek volna találkozni a végzős diákokkal. Mivel a felnőtté válás előtt álló fiatalok és a felsőoktatási intézmények részéről azonos volt az igény erre, a Teleki szívesen vállalta ennek szervezett megvalósulását. Majoros Gergely kifejtette, a Teleki honlapján regisztrálhattak idén is a diákok, fejenként négy felsőoktatási intézmény előadására, amit a délelőtt folyamán hallgattak meg. A résztvevő diákok és tanárok egyetértettek abban, hogy ez a lehetőség biztos hozzájárult ahhoz, hogy tudatosabban, felkészültebben hozzanak döntést a továbbiakban tanulmányaikról. Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Budapest, hogy néhány várost említsünk, aminek főiskolai- egyetemi kara bemutatta oktatását  január 6-án, a Telekiben. Mellettük tájékoztatót tartott a Magyar Rendőrség és egy nyelvvizsgaközpont is.

Kakuk Móni