A doni katasztrófa áldozataira emlékeztek

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1943. január 12-én mintegy 130 ezer magyar katona esett el, sebesült meg vagy került szovjet hadifogságba.

Január 12-én Mezőtúron a doni katasztrófa áldozatainak tiszteletére városi megemlékezést tartottak. Kudlacsek Zsigmond, a Mezőtúri Református Kollégium tanára, PhD doktorandusz mondott az alkalmon megemlékező gondolatokat, majd Pabar Ákos Zsolt a Mezőtúri Református Kollégium 12. A osztályos tanulójának versmondása következett.  A történelmi egyházak képviseletében Mihalina László református lelkészelnök mondott imát az áldozatokért. Majd a kegyelet, az emlékezés koszorúinak, virágainak elhelyezése következett.

Nyolcvan éve, 1943. január 12-én a Vörös Hadsereg jelentős számbeli és technikai túlerőben lévő magasabb egységei az urivi hídfőből kitörve elsöprő erejű támadást indítottak a 2. magyar hadsereg létszámban és felszerelésben sokkal gyengébb alakulatai ellen. Az urivi áttöréssel vette kezdetét az a 2. magyar hadsereg pusztulásával végződött kegyetlenül véres ütközet, ami mind a mai napig a Don-kanyari tragédiaként él a magyar történelmi emlékezetben. A 2. magyar hadsereg pusztulása a magyar történelem legsúlyosabb katonai veresége; a 207 500 fős személyi állomány csaknem kétharmada, 143 ezer fő került a veszteséglistára. A Don-kanyar az 1526-os mohácsi tragédiához hasonlítható katasztrófa- fogalmaz Elter Tamás.

Tisztelet a hősöknek!

Kakuk Móni

Fotó: Jenei József