25 éves az Újvárosi Hagyományőrző Klub

Idén ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját az Újvárosi Hagyományőrző Klub. A jubileumot a klub november 30-án a Közösségi Ház nagytermében ünnepelte meg.

Az eseményen részt vett a Mongol-Agrár Zrt. Népdalköre, akik énekes produkcióval köszöntötték a 25 éves klubot. Az ünnepi alkalmat megtisztelte jelenlétével Batta Attila Viktor Mezőtúr város alpolgármestere, Boldog István országgyűlési képviselő, Bordács László a Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Szabó András a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület elnöke és Závoda Ferenc a szarvasi Aratónap főszervezője is.
Az eseményen Kun Péter, a klub tagja köszöntötte a megjelenteket, majd egy igazán különleges műsort tekinthettek meg a jelenlévők, ugyanis egy időutazásra invitálta a klub a meghívottakat. Berczeliné Boldog Mária mutatta be a szervezet tevékenységét, melynek tagjai életképeken keresztül idézték fel a klub programjait. A hagyományok ápolását és tovább adását kiemelt feladatuknak tekintik, így minden évben megrendezik a Batyus bált, májusfát állítanak a munka ünnepén, a szarvasi Aratónapon is képviselteti magát a szervezet, Államalapításunk ünnepén is részt vesznek, a Kubikos napi megemlékezés is fontos szerepet tölt be a klub életében, továbbá Szüreti bált is rendeznek minden esztendőben. Ebből az alkalomból köszöntötték a klub vezetőjét, aki a 80. születésnapját ünnepli idén .
A produkciók és a köszöntések után finom ebéddel várták a résztvevőket, melynek elfogyasztása után kezdetét vette a nagyon vidám hangulatú táncmulatság.
Köszönjük a csapatmunkát Herceg Antal szervező titkárnak és  valamennyi segítő klubtagnak. Bízunk benne, hogy az eddigi sikerek tovább gyümölcsöznek majd.

Veres Nikoletta