Elfogadásra került Önkormányzatunk 2021. évi költségvetése

Elfogadásra került Önkormányzatunk 2021. évi költségvetése

A hagyományoknak megfelelően már az elmúlt év decemberében elkezdődött legfontosabb döntésünknek, a költségvetésnek az összeállítása. Minden önkormányzati intézményvezetőtől és gazdasági társaság vezetőtől bekértük az idei évre vonatkozó gazdasági adataikat. A munka az év első hetében azzal folytatódott, hogy az érintett vezetőkkel külön-külön áttárgyaltuk a gazdasági évre várható működési – és fejlesztési igényeiket. Ezt követően Boross Boglárka osztályvezető asszony vezetésével a pénzügyi kollégák összeállították a költségvetés tervezetét. Az előkészítő munka során nagy hangsúlyt kapott az Önkormányzat és a Mezőtúri Közös Önkormányzati Hivatal költségvetése is.

Önkormányzatunk bevételei alapvetően két irányból érkeznek. Ezek egyrészt az állami normatív finanszírozás, másrészt a saját bevételek, melyek nagy részét az önkormányzati adókból befolyt összeg teszi ki. A tervezés során a bevételeink vonatkozásában – az elmúlt évből kiindulva – a várakozásaink nem voltak kedvezőek, tekintettel a pandémia gazdaságra gyakorolt hatására. Az év elején a normatívával kapcsolatos központi információkhoz hozzájutva azonban rögtön láttuk, hogy ez az évünk jobb lehet, mint az előző. Ennek okai a következők.

Az Önkormányzatok néhány éve úgynevezett feladat-finanszírozási elv alapján kapják az állami finanszírozást. Néhány feladat vonatkozásában az adott Önkormányzat helyi adóerő-képessége függvényében az állam az adott finanszírozást csökkenti. Ez azt jelenti, hogy egy gazdagabb településtől többet, míg egy rosszabb helyzetben lévőtől kevesebbet, vagy egyáltalán nem von el. A mi esetünkben 2020-ban a beszámítás alapján 137 millió forinttal csökkentette az eredetileg megállapított összeget. Az elmúlt évben először a gépjárműadó eddig Önkormányzatunknál maradó része (40 %) is elvonásra került, amely további 45 millió forinttal csökkentette a bevételünket.

Az idei év vonatkozásában nagyon jó hír, hogy ezt a beszámítást most nem érvényesítette az állam, valamint néhány feladat esetében a normatív finanszírozás emelkedett. Ennek köszönhetően összességében a kapott állami normatíva összege az elmúlt évhez képest 228 millió forinttal emelkedett. Itt meg kell még jegyezni, hogy az adóerő-képességünk alapján egy úgynevezett szolidaritási hozzájárulást kell fizetnünk, amelynek mértéke az előző és az idei évben is valamivel több, mint 60 millió forint. Ezt az állam úgy érvényesíti, hogy a finanszírozásunkból levonja. Az elmúlt évben a Kormány bejelentette, hogy a kis-és közép vállalkozások esetében az helyi iparűzési adó mértékét 50 %-kal csökkenti. Ez nagyon rossz hír volt a számunkra, hiszen a vonatkozó jogszabály szerint elvégzett kalkuláció alapján ez a döntés a mi költségvetésünkből 197 millió forintot von el. Nyilvánvalóan tisztában vagyunk azzal, hogy ez az intézkedés az érintett versenyszféra szereplők támogatását szolgálja. Azonban az év elején ezzel a döntéssel kapcsolatosan is érkezett a jó hír az Önkormányzatunk számára, nevezetesen az, hogy az állam ezt a kiesett adóbevételt támogatás formájában ki fogja fizetni a részünkre. A finanszírozás két részletben, júniusban és októberben fog érkezni a számlánkra.

A fentiek alapján tehát látható, hogy a bevételi oldal jelentős mértékben kedvezően alakul az előző évhez viszonyítva. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a bevételeink tervezésekor mindig nagyon óvatosan járunk el, hiszen a kiadási oldalon csak azt lehet figyelembe venni, ami bevételként a számláinkon realizálódik. A kiadások terén csak úgy, mint eddig szigorú költségtakarékos gazdálkodást várunk el minden önkormányzati szférában dolgozó vezetőtől. Ezen szempontok alapján tudtuk összeállítani a költségvetésünket, melynek bevételi- és kiadási főösszege 4,353 milliárd forint. Ez egy stabil, megnyugtató működést irányoz elő a 2021-es évre, valamint saját erőből történő fejlesztések megvalósítása is lehetővé válik. Ezek közül egyet szeretnék kiemelni, amely a sáros utcák megszűntetésére betervezett 100 millió forintos forrás.

 

A költségvetésünket a fejlesztési oldalon az elnyert pályázati forrásokból megvalósítandó fejlesztések is érintik. Az elmúlt években számos nagyszerű beruházás valósulhatott meg városunkban, amelyek az itt élők életminőségét jelentős mértékben javítják. A jövőben arra törekszünk, hogy az elnyert, még meglévő pályázati forrásokból a tervezett projekteket megvalósítsuk. Ilyen pl. a két kerékpárút beruházás, vagy a színházterem felújítása, mozi létrehozásával. Ezen a téren azzal kell számolnunk, hogy néhány esetben az elnyert forrás nem lesz elegendő a megvalósításhoz, ezért néhány éve Önkormányzatunk 350 millió forint fejlesztési hitelt vett fel. Ebből 150 millió forintot 2019-ben útépítésre fordított és a maradékot a TOP-os projektjeink sikeres megvalósításához kívánjuk felhasználni. Itt konkrétan arról van szó, hogy az elnyert pályázati forrás szükség szerinti kiegészítéséhez tudjuk felhasználni a hitelt. Ugyanakkor készülünk a 2021-2027-es fejlesztési ciklus pályázataira is, amelyből minél több fenntartható beruházást szeretnénk megvalósítani városunkban.

Az elmondottakból látható, hogy az új költségvetésünk kondíciói lényegesen kedvezőbbek, mint az elmúlt évi lehetőségeink. Bízom abban, hogy a terveink maradéktalanul valóra válnak!

A költségvetés megalkotása kapcsán szeretnék köszönetet mondani Boross Boglárka osztályvezető asszonynak és kollégáinak, valamint az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok vezetőinek. Köszönet illet emellett minden mezőtúri magánszemélyt és vállalkozást, akik adófizetési kötelezettségüknek maradéktalanul eleget tesznek. Mindenkinek sok sikert és jó egészséget kívánok!

 

Herczeg Zsolt
polgármester


Szabó Bence fotója